2024. április 20. - Tivadar

Prostik lettek a szépségkirálynők

Az osztrák hatóságok őrizetbe vettek egy negyvennégy éves alsó-ausztriai nőt, akit azzal vádolnak, hogy szépségkirálynő-választás címszó alatt éveken át nemzetközi call-girl hálózatot működtetett. Hálóját százötven, főleg kelet-európai és dél-amerikai fia
2007. december 13. csütörtök 13:29 - Hírextra

Csütörtöki beszámolók szerint Cornelia S. egy nemzetközi szépségverseny hivatalosan bejegyzett szervezője volt. Cinkosaival azonban valójában egy prostitúciós hálózatot működtettek. A vonzó, szép és jó megjelenésű lányokat - aki közül sokan már részt vettek helyi versenyeken vagy modellként dolgoztak - külföldre csalták azzal az ígérettel, hogy indulhatnak a nemzetközileg is ismert Miss-választáson. Voltak, akiket azzal csábítottak el, hogy fotóalbumot készítenek róluk. Mások azoknak az újságokban megjelenő apróhirdetéseknek dőltek be, amelyek mesebeli palotákat és gondtalan életet lebegtettek meg előttük. A fogadóbizottság azonban jobbára izmos férfiakból állt, akik elvették az útlevelüket, és arra kényszerítették őket, hogy szexuális szolgáltatást nyújtsanak a hálózat ügyfeleinek a világ legkülönbözőbb helyein. Nem egyszer erőszakot alkalmaztak velük szemben, pincékben, jachtokon vagy éppenséggel luxusszállodákban tartották fogva őket. De gyakran előfordult az is, hogy a lányok csak egy címet (többnyire szállodai szobaszámot) kaptak repülőjegy kíséretében, és nekik kellett odautazniuk. Voltak, akik önként vállalták.

Az ügyfelek közé a nyomozati anyagok szerint főleg gazdag francia, marokkói, monacói, amerikai és közel-keleti férfiak tartoztak, állítólag akadtak köztük hercegek, sejkek, maffiafőnökök, cégvezetők, bírók és politikusok is. A lányok általában tízezer eurót kaptak az akár több napra is elnyúló "kísérőszolgáltatásért", de a pénz javarészét Cornelia S. és társai lefölözték.

A call-girl láncolatot az utóbbi hetekben leplezték le a hatóságok nemzetközi együttműködésben, osztrák, francia és cseh rendőrök nyomoztak az ügyben. A fő vádlotton kívül eddig tizenkilenc személyt vettek őrizetbe a három országban, köztük striciket és prostituáltakat.

Osztrák bulvárlapok értesülése szerint Cornelia S. november közepén még a Queen of the World elnevezésű szépségverseny szervezőbizottságának alelnökeként ténykedett. 1997-ben már volt dolga a rendőrséggel, akkor egy monacói szépségkirálynő-választás után két osztrák indulót "közvetített ki" azok akarata ellenére arab hercegeknek, akik aztán rendkívül durván bántak velük. A szolgáltatásért kapott pénzt zsebre vágta. Cselekedetéért kilenc hónapot töltött börtönben, de szabadulása után szinte azon nyomban - felhasználva a felső tízezer tagjaihoz és a szépségversenyek világához fűződő társasági kapcsolatait - nekilátott megszervezni "escort hálózatát". A francia rendőrség tudomása szerint 1,6 millió dollár gyűlt össze mostanra amerikai bankszámláján.

Az egyik pletykaújság, a nem éppen megbízhatóságáról ismert Österreicher azt írta csütörtöki számában, hogy az áldozatok között egy Miss Bikini is volt Magyarországról, akinek állítólag egy herceget kellett szórakoztatnia.

A nyomozás még folytatódik. Arról egyelőre a hatóságok nem nyilatkoztak, vajon a hálózat szolgáltatásait igénybe vevő - a társadalom "elitjéhez" tartozó - személyek is horogra akadnak-e.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását