2024. április 19. - Emma

Gyilkolt az exprosti

Egy nyugdíjba vonult prostituált megbízására ölt meg négy idős urat - köztük a volt utcanő férjét - egy 53 éves férfi Németországban, akinek vallomástételét követően most újabb lehetséges áldozatok után kutatnak.
2007. november 22. csütörtök 07:50 - Hírextra

A segédmunkásként dolgozó alkalmi bérgyilkos pszichésen függött a most 68 éves egykori prostituálttól, aki újsághirdetéseken keresztül ismerte meg áldozatait. A nő anyagilag teljesen kiszipolyozta, majd megölette partnereit. A Türingiából, Alsó-Szászországból és Hessenből való férfiak megölésére 1994 és 200 között került sor. A nő jelenleg vizsgálati fogságban van, s nem hajlandó reagálni az ellene felhozott vádakra.

A legősibb szakmától való visszavonulása után, a kilencvenes évek elején kezdett el hirdetések útján ismerkedni: olyan idősebb, gondozásra szoruló férfiakat keresett, akik tehetősek voltak, ámde a külvilágtól elszigetelten éltek.

Miután anyagilag kizsigerelte őket, legkevesebb négyet megöletett közülük. A bodenfeldei bérgyilkos vallomása szerint az első áldozattal 1994-ben végzett: a 74 éves férfi elszenesedett holttestére egy autópálya mellett találtak rá, nem messze Göttingentől. A következő áldozat megbízójának 85 éves férje volt, az exprostituált mindössze néhány hónapon át volt a felesége az áldozatnak. A másik két ismert áldozat - egy 81 éves vállalkozó és egy 71 éves nyugdíjas - 1995-ben, illetve 2000-ben vált gyilkosság áldozatává.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását