2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tettekkel a fenntartható fejlődésért

A Zöld Demokraták december 9-én, Hajdúszoboszlón tartottak kongresszust.Megnyitó beszédében Droppa György elnök kemény szavakkal jellemezte a mai magyarországi helyzetet. Többek között utalt a növekvő államadósság mellett az erkölcs, értékrend és a boldog
2007. december 10. hétfő 13:42 - Hírextra

Kiemelte, hogy a zöldek saját szempontrendszer és hitvallás alapján küzdenek az igazi fenntartható fejlődését, az élhető életviszonyok megteremtéséért. A pártnak konkrét elképzelései vannak a magyar társadalmai feszítő problémák megoldására a gazdasági problémától a szociális gondokig. Globális perspektívából szemlélni önmagunkat és a világot – ez a zöld gondolkodás alappilére.

Napjainkra a zöldek szerte a világban meghatározó politikai erővé váltak Az Európai Zöldek nemzetközi szervezete egész Európában akciókat szervez a klímaváltozás ellen, az európai egységes migrációs politika megvalósításáért, és fellép a családon belüli erőszak ellen. Ez utóbbi témában december 18-ra tűzték ki a közös akciók időpontját.

A Zöld Demokraták kongresszusának résztvevői demonstrációt tartottak Hajdúszoboszlón, ahol az elhangzott beszédek egyben politikai hitvallást is kifejeztek a fenti témákkal kapcsolatban. A jelenlevők nyilatkozatot fogalmaztak meg a családon belüli erőszak, a klímaváltozás ellen, a biztonság és békepolitikával kapcsolatban valamint az egységes migrációs politikáért.

A Zöld Demokraták megállapíthatták, hogy sikerült újjáépíteni a pártot, tagságuk és szervezetük örvendetesen bővült, mutatva a lakosság érzékenységét a valós környezetpolitika iránt. A párt az elmúlt év során számos fontos környezetpusztítási ügyben hallatta hangját. Többek között az Adonyi-sziget természetvédelmi (Natura 2000-es) területén erőművi zagy elhelyezésének megakadályozása; a Kánya hegyen az engedélyezési eljárások nélkül felépített katonai objektum elleni küzdelem, melyben az Európai Zöldek bécsi kongresszusa hozott elítélő határozatot. Napjainkban is fellépnek a Gönyünél ez erőmű építése során elbontásra került szigetekért, melyek szintén Natura 2000 területként élveznének védettséget. Ilyen és ehhez hasonló ügyek sokasága jelenti azt a konkrét tenni akarást, környezetünk védelmében, mely a Zöld Demokratákat 2007 végén jellemzi.

Közösségükben olyan politikai erő formálódik, mely a fenti értékek jegyében aktív tényezőként, politikai erőként kíván jelen lenni a politikai életben Magyarországon is.

Biztató jele ennek az a tény is, hogy a hezitáló mai magyar parlamenttel szemben, nekik már sikerült megvalósítani a női egyenjogúságot szervezeteikben. Testületeikben ugyanis – miként az európai zöld pártoknál általában – a tisztújítás után elérték, hogy a választott tisztségeket több mint ötven százalékban nők töltik be.

A pártszervezetek és a tagság számának növekedése indokolta a nagyobb létszámú vezető testületek kialakítását. Így a kongresszus határozata szerint a pártot a jövőben 11 tagú elnökség irányítja, a választmány 21 tagúra bővült. A munkabizottságok létszámát is hét főre emelték.

A párt vezető testületeibe a jelenlegi tisztségviselők mellé 25 fő új tisztségviselőt választottak az újonnan megalakult szervezetekből.

Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását