2021. január 27. - Angelika

Tiltakozik a rádió

Közleményben tiltakozik a szlovákiai magyar közszolgálati rádióadás szerkesztősége, mert a Szlovák Rádió a jövő évtől középhullám helyett főként interneten és műholdon keresztül közvetítené műsorait. Ezzel az adás hallgatói túlnyomó többségét elvesztené.
2007. december 7. péntek 21:02 - Hírextra
"A Pátria rádió szerkesztősége elfogadhatatlannak tartja a Szlovák Rádió vezetésének azt a szándékát, hogy 2008. január elsejétől a nemzeti kisebbségek anyanyelvű adásait interneten és műholdon közvetítse, illetve napi egy órában a Regina rádió hullámhosszain, a késő esti órákban sugározza - áll a szerkesztőségi állásfoglalásban. - Ezt a megoldást szerkesztőségünk a 80 éves szlovákiai magyar rádiózás végének tekintené." A szerkesztőség egyúttal megköszönte a hallgatók aggódó érdeklődését és eddigi támogatását. "Tartsanak ki mellettünk a továbbiakban is. Reméljük, közös erővel sikerül elfogadható megoldást elérnünk" - hangzik el és olvasható a közleményben. Információink szerint a szerkesztőség a sztrájkra is kész, ha a felügyeleti szerv, a rádiótanács is jóváhagyja az átállást.

Az ellenzéki Magyar Koalíció Pártja a jövő évi szlovák költségvetésről folytatott vitában kérte, hogy a középhullámú sugárzás megtartásához szükséges 45 millió koronával - azaz körülbelül 335 millió forinttal - növeljék a pozsonyi közrádió költségvetését, ám a kormánypártok ezt a javaslatot lesöpörték az asztalról. Szerdán a felvidéki magyar párt felszólította a kormányt, hogy a kulturális minisztériummal és a Szlovák Rádió vezetésével közösen találjon megnyugtató megoldást az adás középhullámon tartásához. Dušan Čaplovič kisebbségekért is felelős szlovák kormányalelnök ígéretet tett arra, hogy az adás nem szűnik meg. Egyben jelezte: számvevőszéki ellenőrzést kér a pozsonyi közrádióban annak kiderítésére, hová tűnt a középhullám megtartására adott 45 milliós kormányzati támogatás.

Szlovákiában több évtizedes múltra tekint vissza a magyar nyelvű közszolgálati rádiózás, az első adás 1928-ban indult. A rádió jelenleg napi nyolc órában, déltől este nyolcig közvetít különféle műsorokat. Visszajelzések alapján Magyarországon s határ menti régiókban is sokan hallgatják, különösen a hétvégi zenés Köszöntőt.




Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását