2024. május 8. - Mihály

Eltűnt egy vak kislány

Eltűnt egy majdnem teljesen vak kislány a Békés megyei Almáskamaráson - közölte az MTI-vel a 14 éves lány édesanyja pénteken. A kislányt a rendőrség is keresi.
2007. december 7. péntek 21:17 - Hírextra

Bodnár Imréné elmondta: lányától elutazása előtt, péntek hajnalban köszönt el a házukban. Gyermekét a nagynénje felügyeletére bízta, aki reggel 5 órakor, amikor ébreszteni kívánta, már nem találta ágyában a gyermeket.

Az anya és a rokonok időközben értesítették a rendőrséget, ám a látássérült gyermeket pénteken 17 óráig nem találták meg. A család zseblámpákkal a sötétben is folyatja gyermekük keresését.
A rendőrségre pénteken reggel hat óra után érkezett a bejelentés a kislány eltűnéséről - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Virág Zsuzsanna elmondta: a nyomozás eddigi megállapításai szerint a Csilla nevű kislány szembetegsége ellenére képes tájékozódni, ugyanakkor kiderült, hogy távozása előtt bepakolt egy hátizsákba.

A rendőrök nagy erőkkel folytatják a nyomozást, a lány barátait és diáktársait is felkeresték, de nem rendeltek el kiemelt körözést. Az eltűnés kapcsán eddig bűncselekményre utaló adat nem merült fel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását