2024. május 8. - Mihály

Hallássérültek konferenciája

A hallássérültek számára kommunikációt biztosító jelnyelv elismerésének, törvénybe iktatásának fontosságáról beszélt Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a hallássérültek és nagyothallók Parlamentben rendezett konferenciáján pénteken.
2007. december 7. péntek 15:15 - Hírextra

A konferencián a miniszter elmondta, hogy a világon 650 millió fogyatékos ember él, közülük 577 ezer Magyarországon. Kiemelte, hogy az ő helyzetük rendezéséről szóló ENSZ dokumentumot Magyarország az elsők között írta alá.

Hangsúlyozta: a hallássérülteket nem csak a fogyatékos társadalom egy csoportjaként kell kezelni, hanem nyelvi kisebbségként is.

A miniszter fontosnak tartja, hogy a jelnyelvi tolmácsok képzésére megfelelő eszközöket fordítsanak, ezzel elősegítve a hallássérült emberek és a tényleg hallók közötti kommunikációt.

Szintén fontosnak nevezte, hogy a jelnyelvre és az ezen történő oktatásra nagyobb gondot fordítsanak.
Ilyen feladatokra 1,4 milliárd forintot fordít a kormány a jövőben. Ebből 840 millió forintot fordítanak akadálymentesítésre, aminek része a "kommunikációs-akadálymentesítés" megvalósítása is.

Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke egyebek között arról beszélt, hogy ez a társadalmi csoport Magyarországon megfelelő politikai képviseletet kap.

Hangsúlyozta: a hallássérültek ugyanúgy a társadalom tagjai, mint mindenki más.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke üdvözölte a 100 éve alakult szövetség közgyűlését, amelyik mint mondta, az egyik legrégebbi civil szervezet Magyarországon.

Ennek a szövetségnek az a célja, hogy közösséget szervezzen annak érdekében, hogy tagjaik megfelelően beilleszkedjenek a társadalomba.

Szili Katalin hangsúlyozta: az állami és kormányszervek mindent megtesznek a fogyatékosok segítése érdekében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását