2024. május 8. - Mihály

Felszámolnák a színesfémlopásokat

Közös állásfoglalást írtak alá pénteken a parlamenti pártok, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a színesfémlopások felszámolása érdekében. A Miniszterelnöki Hivatal is vállalta, hogy csatlakozik a
2007. december 7. péntek 21:46 - Hírextra
A MÖSZ november 17-én adta át javaslatait Kiss Péter kancelláriaminiszternek, a Miniszterelnöki Hivatal pedig vállalta, hogy a tárcákkal egyeztetve kidolgozza azt az anyagot, amely a törvénymódosítás alapja lehet. Gémesi György, a MÖSz elnöke elmondta: már jövő tavasszal életbe léphet a törvény a színesfémlopások visszaszorítása érdekében.

A közös állásfoglalást az MSZP, a Fidesz, az MDF és a KDNP képviselői írták alá. Az SZDSZ nem képviseltette magát, de támogatják az együttműködést.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a MÖSZ szeptember elején, a témában összehívott megbeszélésén vállalta, hogy a munkához szükséges jogszabályi hátteret megvizsgálja és előkészíti a megfelelő módosításokat. A színesfémlopások száma érezhetően nőtt ebben az évben. Az idén lopták el a többi között Hofi Géza bronz síremlékét és több szobrot a fővárosi Gellérthegyről. Eltűntek harangok, kapuk, csatornafedelek és vasúti biztosítóberendezések is. Ez utóbbival a tolvajok emberéleteket is veszélybe sodornak.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását