2024. március 29. - Auguszta

Véglegessé vált az Ország karácsonyának programja

Véglegessé vált az Ország karácsonyának programja: a Miniszterelnöki Hivatal december 6. és 24. között változatos programokat szervez a Kossuth téren - tájékoztatta az MTI-t Budai Bernadett kormányszóvivő kedden.
2007. november 27. kedd 15:20 - Hírextra

Elmondta: a rendezvénysorozat betekintést ad a magyar karácsonyi hagyományokba, szokásokba és bemutatkozási lehetőséget kínál számos hazai iparművésznek, népművésznek.

Budai Bernadett a programokat sorolva kiemelte: az advent kezdetétől, december 2-tól a Kossuth téren lesz látható a világ legnagyobb adventi kalendáriuma: a Parlament épületére vetített fényjáték során minden nap délután fél ötkor kinyílik egy virtuális "adventi ablak", karácsonyi motívumokkal.
December 6-án karácsonyi Meseváros nyit a Kossuth téren, amely hétköznaponként délelőtt tíztől este hat óráig, hét végen pedig este hét óráig lesz látogatható - közölte.

A kormányszóvivő hozzátette: ugyanezen a napon este fél hatkor a magyar és a lappföldi Mikulás érkezik a téren felállított Mikulásházba, fél hétkor pedig felgyulladnak az Ország karácsonyfájának fényei a Kossuth téren. Idén az Ország karácsonyfája az erdélyi Szovátáról érkezik a Parlament elé - jegyezte meg.

Mint mondta, a Mikulás december 16-áig várja a Mikulásházban a gyerekeket, ahol közös fotózásra is lehetőség lesz.

Budai Bernadett beszámolt arról, a karácsonyi Meseváros elsősorban a gyerekeknek kínál majd szórakozást: december 23-án és 24-én élő állatokat felvonultató betlehemi játékokat nézhetnek meg az Angyalházban, megtanulhatnak ajándékot csomagolni, szaloncukrot, mézeskalácsot és szalmabábut készíteni, karácsonyi versekkel versmondó versenyen indulhatnak, és vonatozhatnak a Kossuth téren a Mikulás kisvasúttal, vagy akár korcsolyázhatnak is a téren felépített mini-jégpályán.

A kormányszóvivő kitért arra, hogy a szervezők a felnőtteknek is kínálnak programokat. Példaként említette, hogy a látogatók hazai karácsonyi szokásokkal, népi játékokkal ismerkedhetnek, és válogathatnak majd a minőségi magyar termékek, hazai iparművészek, népművészek, kézművesek, iparosok árui közül. A téren lesznek például fazekasok, szűcsök, bőrdíszművesek, keramikusok, üvegékszer-készítők - mondta.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy december 16-án Guinness rekordkísérletre is lesz a Parlament előtt. A részletekről annyit mondott: a Magyar Cukrász Ipartestület a leghosszabb bejglit akarja elkészíteni.

Budai Bernadett a költségekkel kapcsolatban kijelentette: a Miniszterelnöki Hivatal összesen nettó 67 millió 500 ezer forintot fordít a 18 napos rendezvény-sorozatra.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását