2024. május 7. - Gizella

Tarzan hangja nem jogvédett

Edgar Rice Burroughs regényes kalandjain és a belőle készült filmeken nevelkedett minden ember tudja, hogy Tarzan üvöltésére az őserdő minden lakója felelt. Az Európai Unió szabadalmi hivatala szerint azonban nem lehet azonosítani, ezért szabadalom sem le
2007. november 25. vasárnap 16:10 - Hírextra
Az ítélet egy hosszú csata után született. A brit regényíró örökösei indították el a kérelmet, mivel ez lehetővé tette volna számukra, hogy eladhassák, illetve, hogy megakadályozzák, hogy mások zsebeljék be a hasznát - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A szabadalmi hivatal annak alapján mondott nemet, hogy készítettek egy spektrogrammot, amely hűen reprodukálta az üvöltés öt különálló részre osztható modulációit, de lehetetlen volt az előállított képekből megérteni, hogy emberi hang vagy valami más - például csengők és hegedűk együttese, esetleg egy kutya - produkálja-e azokat. Ezenkívül, szólt a szentencia, senki sem lenne képes Tarzan kiáltását reprodukálni a spektrogramm alapján.

Az örökösök azonban nem adták fel, most egy fájlon mutatták be az ominózus üvöltést Brüsszelnek és új döntést várnak. Tarzan hívó kiáltása, amelyet minden 5 és 105 év közötti ember a világon képes azonosítani, zsíros falat. A mobiltelefonok és komputerjátékok kijelzőinek nagy a piacuk és ezt biztosan sokan választanák.

Hogy Johnny Weissmüller hajdani kiáltása miből állt, máig nem világos. Az egykori olimpiai bajnok úszó azt mondta, hogy jódli ihlette, amelynek gyerekkorában nagy művelője volt. Az MGM szerint állatok hangját is hozzákeverték. Megint mások arra esküsznek, hogy a hang valójában egy tenoré volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását