2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A rendőrség már felkészült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felkészült a sztrájk során tartandó rendezvények biztosítására - közölte a rendőrség az internetes honlapján kedden.
2007. november 21. szerda 07:49 - Hírextra

A BRFK Közleménye szerint a főváros területén szerdán több olyan kiemelt rendezvény zajlik, amely komoly előkészületet és rendőri intézkedést igényel. Mint írják, a rendezvényekre előre láthatóan több ezren érkeznek vidékről, illetve a főváros területéről.

A vasutas sztrájkkal kapcsolatban a BRFK azt közölte: a rendőrség megerősített szolgálatot lát el a fővárosi pályaudvarok környékén, és a buszpályaudvarokon, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a várhatóan megnövekvő gépkocsiforgalom kezelésére.

A Liga Szakszervezetek demonstrációival kapcsolatban azt írták: több szakszervezet jelentett be demonstrációt, ezeket a BRFK tudomásul vette, a szervezőkkel a szükséges egyeztetéseket elvégezte, és kijelölték azokat a rendbiztosokat, akik a rendezvények ideje alatt kapcsolatot tartanak a szervezőkkel.

Külön kitértek arra, hogy a BRFK az egyeztető tárgyalások során felhívta a szervezők figyelmét a gyülekezési törvényből adódó kötelmeikre, különös tekintettel arra, hogy a résztvevők nem jelenhetnek meg a rendezvényeken fegyveresen, illetve felfegyverkezve, valamint nem jeleníthetnek meg tiltott önkényuralmi jelképet. Továbbá a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, bűncselekmény elkövetésére való felhívást. A rendőrség közleményében hangsúlyozta: tájékoztatták a szervezőket, hogy a rendezvények törvényes voltáért és rendezvény belső rendjéért a szervezőket terheli felelősség.

Mint írták, a legfőbb biztosítási feladatot a rendezvényre érkezők és onnan távozók kezelésével kapcsolatosak.

"Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a gyülekezési jogát minden megjelenő állampolgár szabadon gyakorolhassa, a rendezvény helyszínét biztonságosan tudja megközelíteni és hazajutásuk is zavartalan legyen" - tartalmazza a közlemény.

A rendezvények miatt a város több pontján forgalomkorlátozásra kell számítani. Ugyancsak forgalomkorlátozásokra kell számítani az esti órákban a Puskás Ferenc Stadion környékén, ahol Magyarország-Görögország EB selejtező labdarúgó-mérkőzés lesz.

A BRFK közleménye kitér arra is, hogy a Rendőrségi Igazgatási Központban felállítanak egy olyan vezetési pontot, ahol figyelemmel kísérik az események menetét, így azonnali, gyors és pontos reagálásra is lehetőségük lesz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását