2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vulgáreurópa a múzeumban

Skarlátvörös fehérnemű, szovjet ballisztikus rakéta és egy portugál kamionsofőr kabalaszobrocskája - nyilván nem ezekre a tárgyakra számítanak az Európai Uniót reprezentáló múzeum látogatói. Pedig mind megtalálhatók azon a nemrég nyílt brüsszeli kiállítás
2007. november 20. kedd 10:45 - Hírextra
"Megkíséreljük, hogy más módon mutassuk be Európát, és bár a közönség talán hidegnek, bürokratikusnak és távolinak tartja, mégis vonzóvá tegyük a látogatók számára" - nyilatkozta a múzeum létrehozásának egyik lelkes híve.

Az elképzelés szerint a második világháború utáni Európa "makro- és mikrotörténelmét" éppúgy reprezentálná az állandó tárlat: az utóbbi hat évtized eseményinek emléket állító kiállításon tehát bemutatnák például az Európai Unió létrehozását vagy a berlini fal leomlását, de párhuzamosan az emberek mindennapi életét is.

Így kerül a vörös bugyi az Ez a mi történelmünk címet viselő kiállítás "vitrinjébe": a brüsszeli bemutatón a relikviát egy ötvenes évekbeli, rekonstruált nyugat-európai lakásbelsőben tárják a közönség elé a tévékészülékek egyik ősmodelljével és egy tigrismintás takaróval együtt, hogy képet adjanak a korabeli fellendülő fogyasztói társadalomról. A szovjet rakéta egy sötét folyosón fekszik szemtől-szemben egy amerikaival - Európa szorongatott helyzetét ábrázolva a szuperhatalmak kötélhúzásában. Carlos Manuel Perreira portugál kamionsofőr szerencsehozó Szűz Mária-szobrocskája pedig egy olyan interaktív, több nyelven megszólaló videofilmen tűnik fel, amely az egyes ember életének változásán keresztül jelzi, mekkora hatása volt az Európán belüli határok eltörlésének a szállítókra.

Perreira egyébként egy a 27 európai polgár közül - tehát minden európai uniós ország képviselteti magát -, aki személyes sorsával hozza közelebb a kontinens történelmét.

Az Európa Múzeum ideája elég sok hányattatást tudhat maga mögött. Brüsszeli történészek és politikusok egy csoportja tíz éve próbál állandó helyet találni az egyre növekvő gyűjteménynek. A terv megvalósulását kusza jogi, politikai és pénzügyi szálak kötik gúzsba, ám a múzeumi eszme lelkes motorjai azt remélik, hogy pár éven belül mégis megnyithatja kapuit az uniós főváros egyik régi raktárházában.

A kiállítás márciustól Párizsban látható majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását