2024. október 3. - Helga

Játéksarok az ügyfélszolgálaton

A gyermekeknek felhőtlen szórakozást, szüleiknek nyugodt ügyintézést biztosít a BKV Zrt. Akácfa-utcai Ügyfélszolgálati Irodája, ahol a cég játéksarkot rendezett be. A kis asztalnál rajzolhatnak, dominózhatnak a gyerekek, míg szüleik elintézik hivatalos üg
2007. november 20. kedd 18:47 - Hírextra

Szeptemberben csatlakozott a fővárosi közgyűlés az UNICEF gyermekbarát város programjához, amelyben 840 város vesz részt világszerte. A program része, hogy különböző intézmények gyermekbarát környezetet alakítsanak ki. John Emese, az Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottság alelnöke, a program szorgalmazója először a közműveket, kórházakat kereste fel, hogy vegyenek részt a programban. A BKV Zrt. az első cég, amely - a játéksarok kialakításával - csatlakozott az akcióhoz.

"Azt tervezzük, hogy a Főtáv Zrt.-nél még ebben az évben létrehozzuk a gyereksarkot, a városházán a héten adjuk át, a jövő év első felében pedig az összes fővárosi közmű ügyfélszolgálatán kialakítjuk" - mondta az MTI-nek John Emese.

A BKV Zrt. az utasbarát szolgáltatás jegyében igyekszik minden olyan lehetőséget megragadni, amellyel kellemesebbé teheti a gyermekekkel közlekedők vagy a fogyatékkal élők utazását, ügyintézését - fogalmazott Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója.

A cég azt tervezi, hogy további ügyfélszolgálati irodákban is játéksarkot alakít ki.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását