2024. március 29. - Auguszta

Biblia cigány nyelven

A világon elsőként fordította le a Bibliát teljes terjedelmében a cigány irodalmi nyelvre Vesho-Farkas Zoltán, költő és műfordító. Az Új- és az Ószövetség együtt jövőre, a Biblia Évében jelenik meg a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat kiadásában.
2007. november 19. hétfő 16:08 - Hírextra
- Tíz év munkájába került a Szentírás lovári nyelvre való lefordítása - közölte az MTI-vel Vesho-Farkas Zoltán. - Az Újszövetséget már négy évvel ezelőtt sikerült kiadni a Bibliatársulat jóvoltából. Mostanra befejeztem az Ószövetség fordítását is. Ez talán még bonyolultabb feladat volt, mint az előző, hiszen az évszázados vándorlások alatt kialakult szókincset kellett bővíteni, fejleszteni. Hiányoztak az újkori, modern kifejezések. A nyelvjárások csak szájhagyományok útján terjedhettek, az írott szöveg nemrégiben született meg. Így azután valóságos nyelvújítói munkát is kellett végeznem, miként azt annak idején a reformkori magyar írók és költők tették - mondta költő és műfordító.

Hozzátette: "Sok kifejezést tájszavakkal pótoltam, új szavakat képeztem, illetve kölcsön vettem ősi nyelvterületünkből, a hindiből. Számtalanszor nemzetközi és ritka, archaikus szavakat használtam fel. Rengeteget foglalkoztam a teológiával. Filozófiai műveket tanulmányoztam. Az sarkallt előre, hogy nincs a világon másik 1O-15 milliós népcsoport, amelynek a nyelvére le ne fordították volna a testamentumot. Ugyanakkor az is örömmel tölt el, hogy a Biblia minden nép életében irodalomteremtő is egyben. Szeretném, ha a Könyvek Könyvét nemcsak szűk körben, értelmiségiek forgatnák, hanem az egyszerű cigány emberek is olvasnának és tanulnának belőle."
A Roma Szentírás a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával jelenik meg 2008-ban. A lapokon - tükörfordításban - bal oldalon olvasható a szöveg magyarul, míg jobb oldalon a cigányság irodalmi nyelveként elfogadott lovári nyelven. A könyv hátulsó részében terjedelmes szótár segíti a kifejezések megértését.

Vesho-Farkas Zoltán, akinek szépirodalmi fordításai is ismertek, most azt tervezi, amennyiben megbízzák vele, elvállalja a Nagy Misekönyv lovári nyelvre való átültetését is. Az ugyanis szorosan kapcsolódik a Bibliához. Kifejezései és szókincse hasonlóak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását