2024. március 29. - Auguszta

Nincs elég zenei gyűjtő

Kevés számú közönség előtt, szolid eredményeket hozott a Vivace Zenei Antikvárium és a Kottanet internetes kottabolt első közös aukciója pénteken este; a 472 tételből többnyire kikiáltási áron válogattak, s alig egy tucatot vittek el ezen ár fölött.
2007. november 17. szombat 11:22 - Hírextra

Bősze Ádám, a Vivace antikvárium vezetője eleve nem táplált nagy reményeket az aukcióval kapcsolatban, amely Magyarországon az első, kizárólag zenei témájú árverés volt. (A világ nagy aukciósházai, a Christi's és a Sotheby's évente kétszer árvereznek hasonló témában, font, dollár és euró százezrekért.)

A kikiáltási ár fölött kelt el néhány könyv, így például a Magyar Királyi Operaház 50 éve (1884-1934) című, gazdagon illusztrált album, Fürst Leontin Hangszerek a magyar képzőművészetben, vagy az 1930-as keszthelyi Goldmark-ünnepélyről szóló díszes kötet. Megvették Sergio Failoni életregényét és a mestert ábrázoló fotót, sajátkezű írásos és hangjegyes ajánlásával.

A kották közül háromszoros áron, 32 ezer forintért vitték el az Egy vár története című első kiadást, amelynek költeményeit és zenéjét is Zichy Géza gróf írta.

Jó árat adtak Lajtha László Mesék zongorára című kompozíciójáért, Szőllősy András Töredékek című játszópartitúrájáért és Liszt Ferenc zongoradarabjáért, a Magyar király-dalért, amelyet 1884-ben, az operaház megnyitására szerzett. Megvették több Bartók-szerzemény, egy Hubay Jenő opera és Rózsavölgyi Márk magyar dalainak kottáját. Vásárolt a Bartók Archívum és más zenei gyűjtemény is.

Visszamaradtak viszont olyan tételek, amelyekből hazai közgyűjteményekben sincs példány. Így Gounod Faust katonakarának II. basszusszólama (1846-os pesti kiadásban), nagyon korai és ritka hangjegyes nyomtatványok, Mohaupt Ágoston Nemzeti Magyar Tántzok 1823-ból, vagy Franz Roser Drey musicalische Capricen az 1825-ös évekből. Az aukció unikuma, egy apáca, S. K., soror (nővér) által jegyzett 1778-as kéziratos mű, Az egyházi év énekei orgonakísérettel című gyűjtemény sem kelt el. A lapokra a kottavonalakat kézzel rajzolták, a szöveget magyarul, az énekek címeit, kezdősorait piros tintával írták.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását