2024. október 8. - Koppány

Magyar írók és zenészek estje

Tóth Kriszta, Békés Pál, Egressy Zoltán és Spiró György írásaiból összeállított, illetve Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla fellépésével színesített irodalmi műsort tartottak a Kínai Népi Egyetemen Pekingben csütörtökön.
2007. november 16. péntek 11:14 - Hírextra

A különleges irodalmi és zenei párbeszéd estéje ez - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Remények és álmok című rendezvény előtt a több mint négyszáz érdeklődőt köszöntve.
Hozzátette, hogy a kitűnő magyar művészek bemutatkozásának célja az, hogy a jövő fiatal kínai értelmisége megismerkedjen a magyar kultúrával.

A kínai magyar Kulturális Évad keretében szervezett est folyamán kínai előadóművészek olvastak fel a magyar költők és írók ez alkalomból kínaira fordított műveiből, a felolvasások között pedig a két világhírű zongorista improvizált.

A kínai egyetemisták Békés Pál Bélyeggyűjtemény című, apró novellettákat tartalmazó írásaiból hallhattak néhányat, Egressy Zoltán művei közül a Portugál című drámájának részlete hangzott el, Spiró Györgynek két novelláját, a Nyaralni muszáj és a Nagymikulás címűt adták elő, míg Tóth Krisztától a Szeretek táncolni című novella és Az egér című vers kapott helyet a repertoárban.

A magyar alkotók, illetve a kínai írószövetség képviselőinek részvételével rendezett programon Hiller István jelezte, hogy a Magyarországon jövő évben megrendezendő kínai kulturális évadra várják a kínai írókat, költőket is.

A Szabadság, szerelem elnevezésű Magyar Kulturális Évad 2007. szeptemberében kezdődött Kínában és jövő év áprilisáig tart. A rendezvénysorozat keretében több száz magyar művész és program képviseli Magyarország kulturális életét, reprezentálja értékeit Pekingben, Sanghajban, Hongkongban és Sencsenben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását