2024. március 29. - Auguszta

Gyertyafényes tüntetés

Gyertyás demonstráción tiltakozik a jövő héten az Összefogás Csongrádért Egyesület a csongrádi vasútvonal forgalmának szüneteltetése ellen - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.
2007. november 16. péntek 20:09 - Hírextra
Murányi László elmondta: a település az ország legnagyobb lélekszámú városa azok közül, amelyeket a szüneteltetés érint. Ha megszüntetik a vasúti összeköttetést, a húszezres népességű városban és tízezres vonzáskörzetében élők sem a fővárosba, sem az ország más részeire nem tudnak vonattal eljutni - hangsúlyozta.

Az önkormányzati választásokon a KDNP-vel közös listát állított Összefogás Csongrádért Egyesület elnöke szerint ezzel a döntéssel elvágják a települést a világtól, a legközelebb ugyanis Szentesen tudnak az utasok vonatra szállni, vagy akkor, ha elutaznak Szegedre. Ez pedig - mint mondta - visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.

Murányi László elmondta: a szocialista polgármester levélben tájékoztatta a képviselő-testület tagjait a minisztériumnak küldött válaszáról. Ebben a tiltakozás mellett jelezte, hogy nem vállalja a vonal fenntartásának költségeit, amelynek lehetőségét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felajánlotta a szüneteltetendő vonalak melletti önkormányzatoknak.

Bedő Tamás nem hívta össze a képviselő-testületet, csupán levélben tájékoztatta a városatyákat. Murányi László hozzátette: valószínűleg ezt a döntést hozták volna meg a képviselők is, hiszen a város adósságállománya soha nem volt ilyen magas - csaknem egymilliárd forint -, ennek ellenére a megbeszélést hiányolja.

Az egyesület elnöke úgy látja: nem a vasúti közlekedés leépítése a megoldás. A nyugat-európai példát követve a teherforgalmat a vasútra lehetne terelni, emellett csökkenthető lenne a ráfizetés a menetrendek ésszerűsítésével.

Murányi László közölte, hogy a jövő kedden gyertyás demonstrációt tartanak az állomáson.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását