2024. április 23. - Béla

Erős újra az élen

Az Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB) irányító testülete november 16-án pénteken, Brüsszelben tartott ülésén egyhangúlag újraválasztotta a Szövetség eddigi elnökét Erős Jánost, aki 2002-től a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója.
2007. november 16. péntek 16:36 - Hírextra
Az Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB) irányító testülete november 16-án pénteken, Brüsszelben tartott ülésén egyhangúlag újraválasztotta a Szövetség eddigi elnökét Erős Jánost, aki 2002-től a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója. Ugyancsak bizalmat szavazott a Szövetség alelnökének, Pekka Averio-nak, aki 2001 óta a finn Municipality Finance Plc. ügyvezető igazgatója.

Irányításukkal az EAPB sikerrel zárta az elmúlt két évet. Erős János elnöksége alatt 35%-kal nőtt a taglétszám és a szövetség lobbyereje és tevékenysége is folyamatosan erősödött, eredményesen befolyásolta az uniós jogszabályi környezettel kapcsolatos döntéseket.

Erős János a brüsszeli sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Európai Unió bankfelügyeleti struktúrájának megváltoztatására még nem érett meg a helyzet. Arról is szólt, hogy az EAPB nem támogatja a nemzeti mérlegelési jogkörök tervezett megszüntetését.

A Szövetség újjáválasztott magyar elnöke csütörtökön találkozott az EU regionális politikájáért felelős főigazgatójával, Dirk Ahner-rel is. Az EAPB tagbankok regionális politikában betöltött szerepén túl az elindult JEREMIE projektről is tájékoztatta a főigazgatót. Kovács László EU biztossal a pénzügyi szolgáltatások adózási rendjéről konzultált.

A Brüsszelben megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón az egyhangúlag újraválasztott elnök, Erős János MFB vezérigazgató az Európai Unió bankfelügyeleti struktúrájának megváltoztatásáról folyó vita sarokpontjaival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy véleménye szerint még nem érett meg a helyzet főfelügyelő vagy akár egy európai felügyelő kinevezésére. Ehhez először jó néhány fontos és nehéz kérdést kell megoldani, köztük a hatékony válságkezelési rendszer kialakítását, a központi bank hitelezői szerepe és a terhek megosztására szolgáló mechanizmus létrehozását.

Erős János azt is hozzátette, hogy az EAPB nem támogatja a nemzeti mérlegelési jogkörök tervezett megszüntetését a Tőkemegfelelési Irányelvben (Capital Requirements Directive - CRD), amely a Bázel II. rendelkezéseinek átültetése az EU joganyagába. A CRD rendelkezései a jogszabály-alkotási folyamat keretében lefolytatott nehéz tárgyalások eredményeként jöttek létre, és figyelembe veszik a nemzeti sajátosságokat is.

EAPB

Az Állami Bankok Európai Szövetsége (The European Association of Public Banks) az állami bankok, szakosított pénzintézetek és feladataik európai szintű képviseletét látja el. Az EAPB-nek jelenleg 27 tagja van, akik együttesen több mint 100 európai pénzintézetet képviselnek. Az EAPB tagjai jelentős szerepet töltenek be az európai pénzügyi szektorban. Súlyukat érzékelteti 15%-os piaci részesedésük, több ezer milliárd euró összesített mérlegfőösszegük, valamint az a tény is, hogy mintegy 200 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. Az EAPB tagjai között pénzintézetek, szakosított pénzintézetek, állami bankok, illetve egyéb köztulajdonban álló bankokat tömörítő szövetségek találhatók.

Az EAPB legutóbbi jelentésének előszava számot ad az elmúlt időszak sikereiről. A szövetség taglétszáma Erős János elnöksége alatt a 35%-kal, azaz 7 új taggal bővült. A jelentés kiemeli a sikeres lobbizást, amit az EAPB elért az EU új állami támogatási rendszerének kialakításakor.

Magyar Fejlesztési Bank Rt.

Az Állami Bankok Európai Szövetségéhez tartozó 100 európai pénzintézet egyik tagja az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Rt.

Erős János

- MFB vezérigazgatója, az MFB Rt. Igazgatóságának tagja 2002
- EAPB "Member's Assembly és Administrative Board" tagja 2002
- EAPB alelnöke 2004. májusától - 2005. novemberéig
- European Investment Bank (EIB) Igazgatótanács tagja - 2004. májusától
- European Association of Public Banks (EAPB) elnöke 2005. novemberétől
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását