2020. december 3. - Ferenc, Olívia

Agrárbalhé

A MAGOSZ november 15-re és november 21-re is szolidaritási demonstrációt jelentett be. A demonstrációkról, illetve a MAGOSZ által nyilvánosságra hozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyanús földügyekről Dr. Budai Gyulával, a szövetség igazgatójával beszélg
2007. november 16. péntek 17:34 - Pór Károly
A csütörtökre tervezett tüntetés elmaradt, mert a demonstrációt szervező sertéstartók megegyeztek a minisztériummal. Mi a véleményük a megegyezésről?

A sertéstartókat képviselő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a jelenlegi kormány házi érdekképviselete, így mi meg voltunk győződve arról, hogy nem fognak demonstrációt szervezni. Teljesen egyértelmű volt ugyanis, hogy azok a volt téeszelnökök, akik ezt a kormányt támogatják, nem fognak tüntetni. Mi azért akartuk támogatni a demonstrációt, mert egyetértettünk azokkal a problémákkal, melyeket a sertéstartók megfogalmaztak az ágazattal kapcsolatban. Tény és való, hogy óriási válságban van a sertéságazat, és ha a problémákat nem oldják meg rövid időn belül, akkor 2 millió alá csökkenhet a sertésállomány, a kis és közepes sertéstartó gazdák abba fogják hagyni a sertéstenyésztést, és csak azok a nagyüzemek fognak megmaradni, akiket a MOSZ képvisel.

Melyek a legfőbb problémák?

Többek között megoldatlan a piacvédelem, a minőségvédelem, és a notifikált nemzeti támogatások (nemzeti forrásból adott, ám az uniónak bejelentett és jóváhagyott nemzeti kifizetések) kérdése. Ezeket a problémákat már rég meg kellett volna oldani. Ez utóbbi, vagyis a notifikált támogatások kérdése azért is fontos, mert az EU-val történt megegyezés értelmében lejárt az a türelmi idő, amit az unió megszabott hazánk számára ezen támogatások kifizetésére, ezek megszűnésével viszont 30-50 milliárd forint közötti támogatástól eshetnek el a gazdálkodók. Ezért a kormánynak már régen meg kellett volna kezdeni a tárgyalásokat Brüsszellel ezen támogatások meghosszabbításáról. A MOSZ és a kormány közötti mostani megállapodás tartalmazza a tárgyalások megkezdését, de ez már teljes mértékben elkésett. A sertéstartók sertésenként 1800 forint támogatásra lennének jogosultak, de még a 2006-os támogatások sem kerültek kifizetésre. Az is a megállapodás része, hogy a Nemzeti Vagyonkezelési Rt. készletezzen gabonát, hogy piaci zavarok esetén meg tudják segíteni az állattartókat. Mi erre már korábban kértük a minisztériumot, de ez nem történt meg. A megállapodásba azt is belecsempészték továbbá, hogy a sertéstartók problémáját úgy enyhítsék, hogy az állattartó telepek földet tudjanak vásárolni.



Ezzel mi a probléma?

Az, hogy egy csődbe ment, leépült állattartó gazdaság nem tud földet vásárolni, mert arra sincs pénze, hogy a termelést finanszírozza. Ez megint annak a szűk nagyüzemi lobbinak az érdeke, amely az egész csütörtökre tervezett demonstrációt kitalálta, és megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy milyen nagy válság van. Valóban nagy válság van, de nem a nagyüzemekben, hanem a kis- és közepes állattartó telepeknél. Ezért a MAGOSZ elutasítja a gazdasági társaságok burkolt formában történő földhöz juttatását. Egyébként olyan dolgokat tartalmaz a megállapodás, amiket mi már korábban hangsúlyoztunk. A megállapodás ugyanolyan ígérteket foglal magában, mint a nyári fagykármegállapodás. Ígért például 10 milliárd forintot ígért Gráf József miniszter úr, de nem látjuk, hogy honnan fogja elvenni ezt a pénzt, mert a költségvetésben sehol nem szerepel. Mi úgy gondoljuk, hogy itt egy háttéralku születetett a gazdák feje fölött.

Mit tud mondani a november 21-re tervezett demonstrációról?

Mi csatlakoztunk a Liga Szakszervezetek által meghirdetett demonstrációhoz, szolidarátást vállalunk mert úgy gondoljuk, hogy az egészségügy átalakítása - ami ezt a tiltakozást kiváltotta - az egész társadalmat érinti. Ezért a megyei elnökök megyénként megszervezik a demonstráló csoportokat, és részt fogunk venni a Kossuth téri tiltakozáson, de nem traktorokkal. Ez jelenleg még szervezés alatt áll, de az biztos, hogy a MAGOSZ gazdaköri zászlókkal, és nemzetiszínű zászlókkal részt fog venni a demonstráción.

Mi történt Újfehértón?

Arról van szó, hogy a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezet (NFA) pályázatot hirdetett az Újfehértó településen lévő mintegy 400 hektár földterület értékesítésére, majd az érintett államtitkár utasítást adott a már elbírált pályázat érvénytelenítésére, miután tárgyalást folytatott a földet bérlő Agro City Zrt. – vel a pályázat visszavonásáról.

Megtették a feljelentést az ügyben?

Múlt csütörtökön adtam át a feljelentést Keresztes Imrének, a nyomozó ügyészség vezetőjének, amit Szolnoki Ferenc, az egyik nyertes pályázó tett meg hivatali visszaélés büntette miatt ismeretlen tettes ellen. A feljelentést azért a nyomozó ügyészségen tettük, mert úgy gondoljuk, hogy a tárca egyik államtitkára, aki országgyűlési képviselő is, érintett az ügyben, de azt az eljárásnak kell kideríteni, hogy pontosan ki.

Mire alapozták a feljelentést?

A MAGOSZ-féle bizonyíték
Ez az a levél, amely a MAGOSZ szerint bizonyítja az újfehértói pályázat esetében a hivatali visszaélés gyanúját. A levelet abban a formában tesszük közzé, ahogy azt a MAGOSZ nekünk továbbította.
Információinkat egy olyan belső levél igazolja, amely a Nemzeti Földalap Kezelőtől jutott birtokunkba. Ez azt a tényt rögzíti, hogy tárgyalások folytak az érintett államtitkár és a földet bérlő Agro City Zrt. között (lásd kertes írásunk – a szerk.) a pályázat visszavonásáról.

Milyen további lépéseket kívánnak tenni?

Ez egy példanélküli eset, ugyanis a pályázat nyerteseit értesítették az eredményről, a szerződéskötés időpontjáról, és ők ennek megfelelően át is utaltak 15 millió forint foglalót, de a szerződés mégsem került aláírásra, mert visszavonták a pályázatot. Ilyen idáig még nem történt! Ezért polgári peres úton is indítunk eljárást. Arra kérjük a bíróságot, hogy ítéletében hozza létre az NFA és a pályázók között a szerződést, mert azzal, hogy a nyertes pályázó elutalta a foglalót, véleményünk szerint létrejött a szerződés. Jövő héten a Fővárosi Bíróságon benyújtjuk a keresetet az NFA-val szemben, ugyanis a földalap kezelőnek kellett volna megkötnie a szerződést a nyertes pályázókkal. Egyébiránt írtam egy levelet is Gráf József miniszter úrnak Újfehértóval kapcsolatban október 19-én, melyben megfogalmaztam kérdéseimet, de azóta nem kaptam választ.

Mi állhat a háttérben?

A földet bérlő Agro City Zrt. elindult ezen a pályázaton, de nem nyert, ezután pedig úgy gondolták, hogy akkor ne nyerjenek mások se. Abban is biztos vagyok, hogy ez a pályázat a föld használójának, az Agro City Zrt.-nek a kérésére került kiírásra, de miután ők nem nyertek, tárgyalásokat kezdtek az FVM egyik államtitkárával a pályázat visszavonásáról, mert így bérlőként továbbra is az ő használatukban maradhatott a földterület.

Vannak más esetek is, amelyek kapcsán hasonló gyanú merült fel?

Igen, az Agro City Zrt.-vel kapcsolatban Szabolcsban más gyanús földvásárlások is történtek. Kaptunk ugyanis három levelet, amelyekben arról tájékoztattak minket, hogy az Agro City Zrt. vezérigazgatójának a lánya, részvényese, és a felügyelőbizottsági tagok 170 hektár földet vásároltak meg. De ebben az ügyben egyelőre még csak tájékozódunk.

MEGJEGYZÉS

A hirextra.hu a teljeskörű tájékoztatás érdekében akár a MAGOSZ által bírált MOSZ, akár a gyanús földügyekkel kapcsolatba hozott Agro City Zrt. reakcióját készséggel közli, de ezidáig őket nem sikerült elérnünk. A Budai Gyula által szintén bírált Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal már megkezdtük az egyeztetéseket, hogy egy exkluzív interjú keretében válaszolhasson a vádakra Gráf József miniszter úr.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását