2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Csak gyűjtőknek

A nagy festői és grafikai életművel egyaránt rendelkező alkotók munkái voltak a legsikeresebbek az Arte Galéria szerda esti árverésén. Kétszázkét tételre lehetett licitálni a műtárgypiac egyetlen grafikára szakosodott árverőházában. Ceruza, szén és tusraj
2007. november 15. csütörtök 15:19 - Hírextra

Bortnyik Sándortól, Szőnyi Istvánon és Dési Huber Istvánon át a közelmúlt klasszikusaiig, Szabó Vladimirtól Reich Károlyig és Kornis Dezsőig, valamint a kortárs Szabó Zoltántól Kass Jánosig vagy Gross Arnoldig - a 20. századi magyar művészek vonzó névsora igen alacsony kikiáltási árakkal párosult. Ott is voltak a grafika szerelmesei, a gyűjtők, akik rendre ebből a körből válogatnak, és sokan fiatal, akik most alapozzák meg gyűjteményüket.

A néhány tízezres kikiáltási árakat szolidan megemelve, olykor kitartóan magasabbra licitálva ütötték le. A legtöbbet, 300 ezer forintot az 55 ezerről indított Czóbel Béla akvarellért, egy finom virágcsendéletért adtak. Egy tusrajzot, Kernstok Károly aktját egy fiatal lányról 160 ezer forintra értékelte az aukció közönsége. Kondor Béla Négy angyal című szignált rézkarcát 36 ezer forintról licitálták 150 ezer forintig. Perlrott Csaba Vilmos ceruzarajzát egy ülő aktról 50 ezerről 110 ezer forintra emelték. Ennyit adtak Gertler Tibor nagyvonalú aktjáért is. (A művész a Gertler művészfamília festő-grafikus tagja - Gerler Viktor filmrendező és Gertler Ede hegedűművész testvére -, aki az 1920-as években Párizsban telepedett le.)

A százezresek között végzett egy jellegzetes Nagy István szénrajz is. Kádár Béla aktrajzáét 90 ezer forintnál koppant a kalapács. Radnai Panni17 reklám divatrajzot tartalmazó mappáját a harmincas évekből kikiáltási árának éppen ötszörösére, 65 ezer forintra licitálták.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását