2024. május 6. - Ivett, Frida

A Serie A már nem vonzó

Kaká szerint az olasz labdarúgás egymást követő botrányai könnyen elriaszthatják a legjobb játékosokat a Serie A-tól. Az idei Aranylabdára legesélyesebbnek tartott futballista a Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Brazíliából, mivel a válogatottal világb
2007. november 13. kedd 15:30 - Hírextra
"A mostani erőszakos cselekmények mellett a februári, cataniai rendőrgyilkosság és a két évvel ezelőtti bundabotrány is a sztárlabdarúgók távolmaradását eredményezheti az olasz bajnokságtól, és minden bizonnyal már eredményezte is - vélekedett az AC Milan 25 éves támadója. - A világklasszisok a legerősebb csapatokkal szimpatizálnak, amelyből több is van Olaszországban, de fontos számukra a nyugalom és a kiegyensúlyozottság is."

Kaká a botrányok hatására kilátásba helyezte, hogy mégis Spanyolországba igazolhat, ami azért érdekes, mert megszerzéséért már több hónapja sikertelenül küzd a Real Madrid.

Vasárnap az Atalanta elleni, hetedik percben félbeszakadt mérkőzésen az irányító játékostársaival együtt kénytelen volt a dühöngő szurkolók elől az öltözőbe menekülni.

"A lefújás után csak rémült csendben ültünk és próbáltuk felfogni, mi is történt velünk valójában" - mondta az esettel kapcsolatban Kaká.

Vasárnap a Lazio és a Juventus hívei egy autópálya-pihenőben összecsaptak egymással, az incidens során egy rendőr tévedésből lelőtte a Lazio egyik drukkerét. A hír hallatán Olaszország-szerte zavargások törtek ki a stadionokban és a futballpályák környékén. Biztonsági okokból elhalasztották az AS Roma-Cagliari és az Internazionale-Lazio mérkőzést, míg az Atalanta-Milan összecsapás félbeszakadt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását