2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nyit a madárfészek

A márciusra tervezett avatás után áprilisban nyitja meg kapuit a nagyközönség számára a jövő évi pekingi olimpia központi létesítménye, a "Madárfészekként" is emlegetett Nemzeti Stadion.
2007. november 8. csütörtök 12:31 - Hírextra
Liu Csing-min (Liu Jingmin) alpolgármester a Beijing Daily című lapot arról tájékoztatta, hogy először a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) gyaloglósorozatának kínai versenye zajlik majd - részben - a 400 millió dollárnak megfelelő összegből felépülő létesítményben, májusban pedig a kínai nyílt atlétikai bajnokságnak lesz a helyszíne az aréna.

Az augusztusi játékokra épülő-szépülő, megújuló csarnokok, pályák, stadionok a tervek szerint még az idén elkészülnek, csak a Nemzeti Stadionban zajlanak még munkálatok a jövő év elején is. Ebben a létesítményben rendezik majd a nyitó- és a záróünnepséget, illetve az atlétikai versenyeket, valamint a labdarúgótornák utolsó mérkőzéseit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását