2021. július 26. - Anna, Anikó

Állatkerti séta

Mintegy száz fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű gyermek vett részt azon a csütörtöki állatkerti sétán, amelyet az egyik vezető magyarországi állatgyógyszer-gyártó és forgalmazó cég szervezett a városligeti intézményben. A gyerekeket Gesztesi Károly s
2007. november 8. csütörtök 18:27 - Hírextra
A cég számos adománnyal támogatta a Fővárosi Állat- és Növénykertet, amiért cserébe ingyenes belépési lehetőséget és szakvezetést kapott, ezt ajánlotta fel hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyermekeknek. Az országszerte működő speciális óvodák, iskolák és alapítványok diákjai részvételi szándékukat rajzok vagy festmények beküldésével fejezhették ki. A téma az emberek és állatok harmonikus együttélése volt.

A látogatás alkalmával a gyermekek megtekinthették a fókák etetését, megsimogathatták a szelíd állatokat és megtekintették a három farkaskölyköt is, "akiket" az Intervet júniusban fogadott örökbe.
"Örülök, hogy részese lehettem a sétának, illetve annak, hogy magammal hozhattam néhány elhunyt színész kollégám gyermekeit is. Sokan nem is gondolnák, milyen fontosak ezek a támogatások" - mondta Gesztesi Károly a sétát követő rendezvényen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását