2024. április 19. - Emma

BKV busszal a Rally-n

Egy a fővárosból is ismert Volvo busszal indul a jövő évi Budapest-Bamako Rally-n a BKV. A csaknem 9 ezer kilométer hosszú verseny jövő januárban indul és több mint két hétig tart majd. A versenyt a buszon lévő navigációs rendszer segítségével élőben lehe
2007. november 7. szerda 18:50 - Hírextra
A magyar és a mali főváros közötti Budapest-Bamako Rally január 12-én indul a Kossuth térről. A BKV egyik legjobb sofőrjével, a már negyedmillió balesetmentes kilométernél járó Molnár Attilával indul. A különféle kategóriában rajthoz álló versenyzők Ausztrián, Olaszországon, Franciaországon, Spanyolországon, Marokkón és Mauritánián át a tervek szerint január 27-én érkeznek majd a nyugat-afrikai Mali fővárosába, Bamakoba.

A "fapados Dakarnak" is nevezett verseny járművei autópályán, hegyi szerpentinen, sivatagi betonúton, homokos, kavicsos, sőt havas úton is haladnak majd. A hivatalos versenyútvonal hossza 8760 kilométer. A jótékonysági akciókat és adománygyűjtést magában foglaló Budapest-Bamako Rally-hoz idén csatlakozott a közlekedési társaság.

A buszt a következő hetekben készítik fel az útra itthon és idegen terepen is egészen Afrikáig. A BKV ezzel szeretné bebizonyítani, hogy a közösségi közlekedés nem unalmas, divatjamúlt, fárasztó és kényelmetlen dolog.

A járművet professzionális navigációs rendszerrel, speciális informatikai és kommunikációs infrastruktúrával látják el. Ennek segítségével a BKV honlapján mindenki figyelemmel kísérheti majd, hogy hol tart a busz. A társaság azt is szeretné, ha az érdeklődők minden nap láthatnának egy videó üzenetet a busz életéről, a verseny körülményeiről - olvasható a BKV közleményében.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását