2024. március 29. - Auguszta

Nem kap fegyelmit az igazgató

Nem volt tudomása a János kórház főigazgatójának az általa vezetett intézmény liftjeinek rossz műszaki állapotáról, ezért nem javasol fegyelmit a vezető ellen a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága által megbízott fegyelmi biztos - közölte Szolnoki
2007. november 6. kedd 16:46 - Hírextra

A testület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az általa kedden megismert vizsgálóbiztosi jelentés szerint a főigazgató sem szóban, sem írásban nem kapott jelzést arról, hogy műszaki gond van a liftekkel. A biztos jelentéséről november 22-én tárgyal az egészségügyi bizottság, amely várhatóan tudomásul veszi majd az abban foglaltakat - tette hozzá az elnök.

A szabad demokrata politikus tájékoztatása szerint arra egy kórházi belső vizsgálatnak kell választ adnia, ki a felelős azért, hogy műszaki hiányosságok miatt egyszerre csaknem 30 liftet leállítottak a kórházban a szakhatóságok. Az elnök úgy tudja, hogy a főigazgató által ez ügyben indított belső vizsgálat keretében fegyelmi eljárás indult az intézmény műszaki osztályának egyik dolgozója ellen.
Szolnoki Andrea elmondta azt is, hogy a főigazgató a liftek leállítása után azonnal intézkedett. Három liftet rögtön kijavíttatott, s több új szerződést kötött liftjavító cégekkel.

Az elnök közölte azt is, hogy az egészségügyi bizottság nem szavazta meg azt az ellenzéki indítványt, hogy az összes önkormányzati kórházban rendeljék el a liftek állapotának ellenőrzését.

A János kórház liftjeinek sorozatos meghibásodása miatt október 18-án, Szolnoki Andrea helyszíni javaslata alapján, a kormánypártiak szavazataival rendelt el fegyelmi eljárást az önkormányzat egészségügyi bizottsága.

A Szent János Kórház traumatológiai és ortopédiai osztályát kiszolgáló liftek október 9-én hibásodtak meg, ezért a sürgősségi eseteket másnapig egyéb intézményekbe kellett átirányítani.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását