2024. május 10. - Ármin, Pálma

Németh Juci és zenekara is bemutatkozik

Amióta Németh Juci négy évvel ezelőtt kilépett az Anima Sound Systemből, szinte folyamatosan a középpontban van, viszont saját zenei produkcióval csak mostanában lépett újra a közönség elé: az énekesnő új csapata, a Nemjuci pénteken délután ad koncertet a
2008. augusztus 14. csütörtök 15:00 - Hírextra
"Érdekes, hogy először csak akkor jártam a Szigeten, amikor 1997-ben felléptem az Animával. Azóta viszont minden évben kint vagyok" – mondta Németh Juci az MTI-nek.
Évek óta a magyar kulturális élet egyik üde színfoltja. Bájos hangját és mosolygós lényét énekesnőként hét éven át az Anima Sound Systemből ismerhettük; az elektronikus zene élcsapatában három lemezen, az Animán, a Gipsy Sound Clashen és az Aquanistanon működött közre. Németh Juci eközben filmezett Jancsó Miklóssal (Ede megevé ebédem), riporter és műsorvezető lett a köztelevízió Kultúrház című műsorában, a Tápszínház társulatával a színházi életbe is belekóstolt. Mindenütt bizonyította, hogy tehetséges.

Igazi világa persze a zene: az elmúlt év egyik hazai szenzációja volt a két világháború közötti időszakot, és az azt követő két évizedet felelevenítő Budapest Bár produkció, amelyen Kiss Tiborral (Quimby) a Szívemben bomba van című korabeli slágert énekelte egyebek mellett. Dolgozott a Kispál és a Borzzal, a Zagarral, emellett fél évvel ezelőtt összehozta saját zenekarát, amelynek a Nemjuci nevet adta.

A Nemjuci teljesen más világ, mint az Anima: grooveos, drum,n, bass ritmusok helyett feszes, táncolható tiszta rockzenére koncentrál. Juci 2006-ban hosszabb időre ki is ruccant Londonba, ahol rengeteg élményt és inspirációt gyűjtött.

"Bár együtt csak nemrég kezdtük, külön-külön nem vagyunk kezdők a szakmában. Ez egy izgalmas munka kezdete. Klipünk még nem fut a tévében és a rádiók is csak most kezdték el játszani a Nem című számot, ennek ellenére nagyon jól fogadják az emberek a koncerteket" – mondja. A Nemjuciban a Rémember együttes két tagja, Vasaló Áron (dob) és Matyijő (basszusgitár), valamint a sokáig szintén Londonban próbálkozó Puzzle-ból ismert Faragó Tamás (gitár) nyomja az alapot Juci hangjához. A Nemjuci dögös hangzása demófelvételek formájában már terjed a neten, a lemezfelvételek viszont csak ősszel kezdődnek meg.

"Inkább ez vagyok én, Kinksen, Queenen, Stoneson, Zeppelinen, minden régi finomságon nevelkedett lány" - mondta nemrég. A Queent annyira imádta, hogy főiskolás korában volt egy Queen emlékzenekara, amelyikben ő volt Freddie Mercury.

Nékem csak Budapest kell - ezt már a Budapest Bár egyik dalában énekli Juci, ami szimbolikus, ha a Sziget fesztiválra gondol az ember. A fesztiválon egyébként nemcsak a Nemjucival és a Budapest Bárral, hanem a Zagarral is fellép, szombaton egy új formációban vendégeskedik, sőt vasárnap este DJ szetjét is előadja az MR2 Színpadon.

A nagyon sikeresnek bizonyult Budapest Bárnak a tervek szerint lesz folytatása, bár mint Juci mondja, nem egyszerű tíz énekest egyben tartani, miközben mindegyikük elfoglalt saját zenekarával. "Az elképzelések szerint a retróvilág marad, de nem régi dalokat dolgozunk fel, hanem vadonatújakat írunk, egyelőre ez a terv" - jegyezte meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását