2024. április 20. - Tivadar

Két év próbaidőn a Kommunista párt elnöksége

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségéért elmarasztalta és két év próbára bocsátotta a Magyar Kommunista Munkáspárt teljes elnökségét keddi tárgyalásán a Székesfehérvári Városi Bíróság; az ítélet nem jogerős - tájékoztatta az MTI-t a bírósá
2007. november 6. kedd 16:35 - Hírextra
Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak - a párt héttagú elnöksége - pedig bejelentette, hogy felmentésért fellebbez.

A per a Fővárosi Bíróság elnökének feljelentése alapján indult a Munkáspárt vezetése ellen, mert a testület 2005. júniusi közleményében politikainak minősítette a Fővárosi Bíróságnak a belső ellenzék kizárt tagjainak kizárását megsemmisítő és a pártkongresszus megismétlését elrendelő ítéletét.

A tárgyalás után Thürmer Gyula pártelnök az MTI-nek úgy fogalmazott: "szomorú, (...)hogy egy párt teljes vezetését a demokrácia huszadik évében bíróság elé állítják, ráadásul azért, mert a hivatásunkból adódó joggal éltünk, véleményt mondtunk egy másik bírósági ítéletről."

A mintegy háromórás tárgyaláson a Munkáspárt meghívására részt vett Dimitriosz Papadimouliasz, az Európai Parlament görög képviselője és Miguel Madeira, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség portugál főtitkára is.

A bíróság épületével szembeni parkban, vörös zászlókkal, transzparensekkel, mozgalmi dalokat hallgatva mintegy hatvan párttag és szimpatizáns demonstrált, várva a tárgyalás befejezését és Thürmer Gyula tájékoztatatását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását