2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Dán kultúrális rendezvény

A dán kultúrát kiállításokon, irodalmi esteken, koncerteken, filmvetítéseken keresztül ismerheti meg a közönség a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban hétfőtől egy hónapon át tartó Dánvázió elnevezésű rendezvénysorozaton.
2007. november 5. hétfő 15:37 - Hírextra
Varga Veronika, a Skandináv Ház Alapítvány megalapítója a december 2-ig tartó esemény budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn elmondta: a lakberendezési, ajándék-, és dísztárgyakat bemutató dán design kiállítás, valamint az irodalmi, zenei programok mellett esélyegyenlőségi és környezetvédelmi konferenciával is várják az érdeklődőket.

A programok közül kiemelte Per Fly dán filmrendező hazája társadalmát bemutató filmtrilógiáját, amelynek részeit három egymást követő napon, november 14. és 16. között láthatja a közönség. Az első filmben egy hajléktalan, a másodikban egy gazdag gyáros, a harmadikban pedig egy tanár történetét ismerheti meg a néző - tette hozzá Varga Veronika.

Szólt arról, hogy szerdánként irodalmi estekkel várják a közönséget. Ezen a héten műfordítókkal és kiadókkal beszélgetnek a mai dán irodalomról. A jövő héten Hans Christian Andersen kevésbé ismert, felnőtteknek szóló művei lesznek a beszélgetés középpontjában. A harmadik héten az irodalmi est vendége Iselin C. Hermann dán írónő, akinek néhány éve jelent meg Expressz ajánlott című könyve magyarul. Az utolsó hét beszélgetése pedig Karen Blixen írónőről szól, akinek alakját a Távol Afrikától című filmből ismerheti a közönség.

Varga Veronika beszélt arról, hogy csütörtökönként részletes felvilágosítást kaphatnak azok, akik Dániában szeretnének tanulni, turistaként látogatnák meg az országot, munkát vállalnának, vagy vállalkozást indítanának Dániában.

A kiállítások, beszélgetések, előadások mellett koncerteket, színházi előadásokat és gasztronómiai programokat is rendeznek, s a dán karácsonyi szokásokat is megismerheti a közönség.

A Dánvázió 2007 védnöke Farkas Ágnes olimpiai bajnok, ezüstérmes kézilabdázó és Fischer Ádám, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását