2024. október 12. - Miksa

A Fidesz kevesli a pénzt

A Fidesz a Köztársaság téri MSZP székház melletti épület eladásának körülményeiről kérdezi a pénzügyminisztert, mert szerintük Veres János jóval kevesebb pénzért adta el az állami tulajdonban lévő ingatlant, mint amennyiért az később gazdát cserélt - közö
2007. november 3. szombat 13:49 - Hírextra
Balsai István sajtóhírekre hivatkozva felidézte, hogy a Köztársaság tér 27. szám alatti, az MSZP székházával műszakilag egybefüggő épület a rendszerváltáskor állami tulajdonban maradt, 2003-tól pedig az a Horizont Rt. vette bérbe, amelynek 30 százalékos tulajdonosa a szocialisták székházát üzemeltető cég ügyvezető igazgatója, Szenetes Pálné volt.

Mint mondta, 2006-ban amikor az MSZP kiköltözött a székházból, a Magyar Államkincstár ahelyett, hogy bevárta volna a két ingatlan közös értékesítését, eladta a bérlő Horizont Rt-nek az Köztársaság tér 27. száma alatti épületet 370 millióért, úgy, hogy az eredeti árat értéknövelő beruházásokra hivatkozva 200 millióval csökkentette.

Veres Jánosnak pénzügyminiszterként minden 250 millió forint feletti értékesítést, így ezt is engedélyeznie kellett - tette hozzá Balsai István.

A fideszes politikus a Népszabadságban megjelent információkra hivatkozva azt mondta: néhány hónappal később, 2007 júniusában a két ingatlant együtt vette meg egy írországi cég 1,6 milliárd forintért, ebből a Köztársaság tér 27.-ért 700 millió forintot fizetett.

Balsai István szerint ezek után felvetődik a kérdés, hogy Veres János valóban alkalmas-e szakmailag a pénzügyminiszternek, ha 370 millió forintért adott el valamit, ami néhány hónappal később 700 millióért cserélt gazdát.

Veres János indokoltan adta-e el a kincstári vagyont, amikor tudta, hogy a két ingatlan közös értékesítésre kerül, és gondosan bánik-e a közvagyonnal, ha majdnem 50 százalékkal kevesebbért adja el, mint amennyiért később értékesítik, vajon hány ilyen tranzakció történhet még nap mint nap, és meddig kell ezt tűrnünk? - tette fel kérdéseit az ellenzéki képviselő.

Hangsúlyozta: választ várnak a pénzügyminisztertől és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől is, hogy hogyan fordulhatott ez elő.

Balsai István kérdésre válaszolva azt mondta: amennyiben a Fidesz kormányra kerül, akkor ezeket az ügyeket minden lehetséges jogi eszközzel megvizsgálja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását