2024. március 3. - Kornélia

Segítik a hajléktalanokat

A hajléktalanok társadalomba való visszailleszkedését segíti a Támasz-Pont nevű, emelt szintű nappali ellátást biztosító intézmény, amely jövő januárban nyitja meg kapuit Pécsett - közölte a fedél nélküliek gondozását végző Támasz Alapítvány vezetője szer
2007. október 31. szerda 15:44 - Hírextra

A szakemberek a 670 négyzetméteres, 150 ember befogadására alkalmas épületben komplex szolgáltatásokkal várják a rászorulókat. Az intézményben az orvosi rendelőn, fürdőn, mosodán, csomagmegőrzőn és ruharaktáron túl olyan csoportszobákat alakítottak ki, ahol a társadalmi reintegrációt a korábbiaknál jóval hatásosabban támogató szakmai munkára lesz lehetőség - mondta el Hajdu Krisztián.

Hozzátette: a Támasz-Pont a tervek szerint higiénés, szociális ügyintézési, egészségügyi, valamint a munkaerőpiacra való visszakerüléshez szükséges, személyre szabott, mentálhigiénés és szociális felkészítő szolgáltatásokkal segíti az otthontalanokat.

Munkatársaink közösségi programokkal, csoportfoglalkozásokkal is igyekeznek kellő támogatást nyújtani a rászorulóknak az önálló életvitel kialakításához, a felelős érdekérvényesítés módszereinek elsajátításához, a közösségi szerepvállalás erősítéséhez és az önálló lakhatásra, illetve a foglalkoztatásra való felkészüléshez - fogalmazott a vezető.

Hajdu Krisztián kitért arra: a mintegy negyedmilliárd forintos beruházást a Baranya Megyei Önkormányzat főként európai uniós támogatásból finanszírozta. A Támasz-Ponthoz hasonló intézmény az országban Szombathelyen és Székesfehérváron is működik - tette hozzá.
A vezető megjegyezte, hogy a baranyai megyeszékhelyen mintegy nyolcszázra becsülik a hajléktalanok számát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását