2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Cserbenhagyó bábaasszony

Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy otthon szülő anyát és csecsemőjét péntekről szombatra virradó éjszaka Budapesten. Az anya az orvosoknak azt mondta, hogy tervezett otthon szülés volt. Orvost vagy bábát nem találtak a lakásban a helyszínre érke
2007. október 28. vasárnap 07:11 - Hírextra
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház ügyeletes orvosa elmondta, hogy a köldökzsinór még nem volt elvágva, a méhlepény pedig még az anyában volt.

Az orvosok úgy tudják, hogy az anya már a második gyermekét akarta otthon szülni és már az első szülésnél is hasonló komplikáció miatt kórházba került.

Az anya már jobban van, ugyanakkor az orvosok szerint, ha nem kerül kórházba, a vérveszteség miatt meghalhatott volna.

Győrfi Pál megerősítette az információt, hogy az éjszaka otthonszüléshez riasztották a mentősöket. Mint mondta, szakszemélyzet a mentők kiérkezésekor nem volt a helyszínen. A szóvivő azonban nem közölt részleteket az esetről a betegjogokra hivatkozva.

Mivel az orvos vagy bába, aki a szülést vezette, nem várta meg a mentőket a vérző nő mellett, a kórház hivatalból feljelentést tesz segítségnyújtás elmulasztása miatt - hangzott el a híradóban.
Korábban szeptember közepén meghalt egy újszülött Budapesten, akit otthon akart világra hozni édesanyja egy XII. kerületi születésházban, de a szülés során komplikációk merültek fel. A rendőrség az ügyben közigazgatási eljárást indított.

Az eset kapcsán szakmai vita bontakozott ki, miközben az Egészségügyi Minisztérium közleményben tudatta, hogy a közeljövőben szabályozni fogja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit, mivel Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között hozzák világra gyermeküket az otthon szülő anyák.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását