2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Peking készül

Csúcstechnológiás olimpiai lángot használnak majd a pekingi olimpia szervezői, amely erős szélben, szakadó esőben és a Mount Everest tetején lévő ritka levegőben sem alszik ki. A kínai hatóságok, hogy mindenképpen elkerüljék a láng kialvását, egy külön fá
2007. október 18. csütörtök 13:21 - Hírextra


A 25 centiméter magas, fényes lánggal égő fáklyát úgy tervezték, hogy az óránkénti 117 kilométeres erejű széllökéseknek és 50 milliméternyi esőnek is ellenálljon - mondta a kutatásban részt vevő Hszüe Li (Xue Li) technikus.

Az olimpiai lángok hagyományos "üzemanyaga" a propán-bután gázkeverékből áll, amely káros anyagoktól mentes, fényes sárga lángot biztosít.

A 2008-as pekingi olimpiai játékok szervezőinek nagyratörő tervei között szerepel, hogy az olimpiai fáklya 130 nap alatt, öt kontinenst érintő, 137 ezer kilométeres útján a világ legmagasabb pontjára, a 8848 méter magas Csomolungma csúcsára is feljusson.

Az újkori olimpiai játékokon 1928-ban vezették be az olimpiai lángot, amelyet a hagyományokhoz híven a görögországi Olümpiában gyújtanak meg és a játékokat rendező városba juttatnak el. A játékok történetében már legalább két alkalommal aludt ki a láng idő előtt, többek között az 1976-os montreali játékokat megelőzően, amikor eső mosta el a fáklyát, amelyet ideiglenesen az egyik szervező öngyújtójával keltettek életre, majd egy Olümpiában gyújtott "pótlánggal" helyettesítettek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását