2024. április 19. - Emma

Budapest Poker Open

November 26. és december 2. között harmadik alkalommal rendezik meg a Budapest Poker Opent, amelynek ezúttal is két budapesti kaszinó, a Las Vegas és a Tropicana ad otthont. Idén egy kicsit megemelték a nevezési díjat, így szeretnének felzárkózni az európ
2007. október 18. csütörtök 13:23 - Hírextra


"Idén egy kicsit megemeltük a nevezési díjat, így szeretnénk felzárkózni az európai mezőnyhöz. Úgy gondoljuk, hogy ezt a versenyt már nemzetközileg jegyzik" - mondta Kovács Jenő versenyigazgató.

A létszám ezúttal is 360 fő, így "teltház" esetén 72 millió forintot osztanak szét a legjobbak között, a győztes ennek a 25 százalékét, azaz mintegy 18 millió forintot tehet zsebre.

Az összecsapásokat az úgynevezett No Limit Texas Hold,em játékban rendezik, amely a póker legnépszerűbb vállfaja szerte a világon: a játék lényege, hogy minden versenyző két kártyát kap lappal lefelé, továbbá öt kártya kerül az asztalra képpel fölfelé. A hét kártyából azt az öt lapot kell kiválasztani, amely a legerősebb összeállítást adja.

A versenyre a helyszínen lehet jelentkezni, a nevezési díj 220 ezer forint. A szervezők lehetőséget biztosítanak azoknak is, akiknek ez a pénz nem áll rendelkezésükre, hiszen úgynevezett szatelit versenyekről is be lehet kerülni a Budapest Poker Openre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását