2024. május 10. - Ármin, Pálma

Együttműködés a szomszéddal

Az együvé tartozást szimbolizálja, hogy az első magyar-szlovén együttes kormányülést, az együttes kormányülések történetében először két országban, a szlovéniai Lendván, majd a magyarországi Szentgotthárdon tartották - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszt
2007. október 18. csütörtök 07:30 - Hírextra

Tájékoztatása szerint a környezetvédelem, az egészségügy, az oktatás és kultúra, az e-kormányzat és a kisebbségek kérdéseiről tárgyaltak a kétfordulós kormányülés második, magyarországi részében.
"Rendkívül széles tárházát mutattuk fel az együttműködés lehetőségeinek" - mondta a magyar kormányfő. Szavai szerint az Európai Unió Interreg programjának keretén belül példaértékű projekt megvalósításáról is tárgyaltak, amelynek keretében megépül az úgynevezett Kebele árvíztározó.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: az árvíztározó kölcsönös érdekből épül meg, a magyar állam garantálja a későbbiekben a létesítmény tartós működtetését. Az építési költségeket, amelynek összege meghaladja a 600 millió forintot, a felek kölcsönösen vállalják.

Az együttes kormányülésen megállapodás született arról, hogy a két ország közösen lép fel a magyar-osztrák-szlovén-horvát együttműködés további erősítése érdekében. A magyar és a szlovén szakemberek a Mura folyó teljes vízrendszerére kiterjedő nagyvízi előrejelző modellt működtetnek majd, és kidolgoznak egy Mura-Dráva vízgazdálkodási tervet.

Mint elhangzott, az egészségügy területén a két ország hasonló reformlépések bevezetésén dolgozik. Ennek keretében írtak alá együttműködési programot a két ország egészségügyi minisztériuma között, amelynek részeként október közepén Budapesten szakértői tárgyalásokra került sor.

A tapasztalatok kicserélésén túl szakértői szinten foglalkoznak az elektronikus betegkártya bevezetésének kérdésével, valamint az influenza pandémiás készültség kapcsán felmerülő közös tennivalókról - mondta a magyar kormányfő.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: a két ország közötti kulturális és felsőoktatási együttműködésnek széles a tárháza. Ezen a téren megemlítette a magyar-szlovén, szlovén-magyar nagyszótár kiadását.
Bejelentette: a Lendvai Kulturális és Promóciós Központ regionális feladatainak ellátásához a jövőben további vendégjátékok részfinanszírozását vállalják. Megállapodtak az Euro-mediterrán Egyetem létrehozásának támogatásáról, és üdvözölték a csatlakozó egyetemek szándékát.

A magyar miniszterelnök szólt arról, hogy a közös kormányülésen meghallgatták a Magyarországon élő szlovén kisebbség képviselőt, akiket a magyar kormány további támogatásáról biztosított. "Azt kérték, támogassuk iskoláikat, nemzeti identitásuk megőrzését, segítsük a szlovén rádió működését, építsünk infrastruktúrát, utakat" - mondta.

Janez Jansa szlovén miniszterelnök a sajtótájékoztatón a két ország közötti gazdasági kapcsolatok élénkítéséről szólt; ennek érdekében a kis- és középvállalkozások tevékenységét élénkítő program beindítását tartotta szükségesnek. A szlovén kormányfő példaértékűnek és továbbfejlesztendőnek nevezte a két ország közötti kulturális és felsőoktatási kapcsolatokat.

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva reagált arra, hogy Szentgotthárdon, a közös kormányüléssel egy időben egy környezetvédő civil szervezet demonstrációt tartott a heiligenkreuzi hulladékégető tervezett megépítése ellen.

"A kormány érti, tudja és képviselni is fogja a helyi lakosság határozott ellenvéleményét" - szögezte e a magyar miniszterelnök. Hozzátette: a konkrét ügyben hosszú és kemény tárgyalásokra számít.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását