2024. április 16. - Csongor

Újraavatott emlékmű

Rekonstrukcióját követően szombaton újraavatták Zsolnay Vilmos emlékművét, melyet Pécs városa éppen száz évvel ezelőtt állíttatott az egykori neves kerámiagyáros tiszteletére.
2007. október 13. szombat 14:16 - Hírextra

Az alkotás felújítása azon civil kezdeményezés és példaértékű összefogás révén valósulhatott meg, amely Pécset sikeressé tette a múltban és remélhetőleg sikeressé teszi a jövőben is - hangsúlyozta a baranyai megyeszékhely polgármestere több száz ember előtt mondott avató beszédében.

Tasnádi Péter utalt rá: a kivitelezés májusban kezdődött, a felújítás mintegy 80 millió forintos költségét önkormányzati forrásból, valamint a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által indított közadakozásból finanszírozzák.

Hozzátette, hogy a munkálatok alkalmával a megrongálódott alkotást darabokra szedték, kőtalapzatát megerősítették, bronzfiguráit, plutonit kerámiáit restaurálták, bizonyos elemeit újragyártották.

A munkálatok vezetője, Áspán László az MTI-nek korábban elmondta, hogy a Pécs forgalmas belvárosában lévő, a pécsiek által csak Zsolnay szobornak nevezett emlékművet 2004 decemberében deszkaépítménnyel fedték be, miután az elmúlt években repedések keletkeztek rajta.

 A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a kárt a megnövekedett gépkocsiforgalom miatti rezonancia és egy, a talapzat mellett, a földben vezetett csapadékvíz-csatorna repedése okozta. A szivárgó víztől átnedvesedett a talaj, ezért az alkotás megsüllyedt.

A Rákóczi utcában található műalkotást 1907-ben állíttatta Pécs városa a hét évvel korábban elhunyt kerámiagyáros emlékére.

A gyár kiváló szobrásza és díszmű-tervezője, Apáti Abt Sándor, valamint Schulek Frigyes nevével fémjelzett kompozíció középpontjában Zsolnay Vilmos látható, a mellékalakok a fazekasságot, a vegyészetet, a festészetet, a szobrászatot és az építészetet szimbolizálják.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását