2024. május 6. - Ivett, Frida

Szalonzene a MÜPA-ban

A Művészetek Palotája Fesztivál Színházának közönsége hálásan fogadta a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalonzenekar péntek esti produkcióját. Bergendy István zene közben szövegben is "átlapozta" az együttes történetét. A másfél órásra tervezett konce
2007. október 13. szombat 09:18 - Hírextra

A koncert apropója az volt, hogy huszonöt éve működik ebben a szerkezetben a zenekar, igaz, sok személyi változással.

 Azonnal az ismert slágerekkel indítottak Bergendyék: a Fázom, a Ma lesz a holnap tegnapja, a Te is jársz néha a tilosban megalapozta a hangulatot. Zareczky Miklós énekes és a három lány - Szabó B. Beatrix (Trixi), Csordás Ilonka (Plexi) és Horostyák Veronika - egy kis pihenőt kapott, mert Bergendy István énekelte a Hadd főzzek ma magamnak című slágert. Ezután folytatódott a slágerpárádé: az Iskolatáska, a Szellemvasút, és a Love előadásával.

A zenekar ezután ismét pihent, mert Mericske Zoltán, az együttes korábbi tagja ütősegyüttesével és gyermekkórusával tartott bemutatót, majd Trixi adta elő a New York, New York című világslágert.
Az egyik leghíresebb James Brown-számot, az I Feel Goodot énekelte Bálint István dobos, az együttes egyik legrégebbi tagja, s további külföldi dalok következtek: Louis Prima Buona Sera, Signorinája, majd a Shadows Guitar-boogie-ja és egy John Mayall-blues Felkay Miklós állandósult vendéggitáros jóvoltából, s előadták a Rolling Stones Honky Tonk Womanjénak Elton John-féle változatát is.

 Kóstolót kapott a publikum az Én táncolnék veled-sorozatból, s fellépett Janza Kata a Fővárosi Operettszínház tagja, aki éveken át énekelt Bergendyékkel, s mint mondta, bármikor szívesen fellép velük.

 Bergendy István elmesélte: olyan dalokat válogattak a koncertre, amelyeket szeretnek a zenekar tagjai függetlenül attól, hogy saját vagy nem saját számról van-e szó. A végére is maradt több Bergendy-örökzöld: a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem és a Léggömb.

 A még nem említett zenészek közül Antal Gábor a trombitát, Móré István a pozaunt fújta, Gábor Péter basszusgitározott és Dorogi Ákos játszott a billentyűs hangszereken.

 Az akusztika - amint az már megszokott a Művészetek Palotájában - ezúttal is kiváló volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását