2024. június 17. - Laura, Alida

Hülyítés vagy konszenzus?

A Fidesz szerdán, Gyurcsány Ferenc „tisztasági csomagjára” reagálva kiadott egy javaslatcsomagot arról, mely kérdésekben hajlandó egyeztetni a többi parlamenti frakcióval. A pártokat - parlamenten innen és túl - arról faggattuk, hogy látnak-e
2007. október 12. péntek 11:08 - Pór Károly
A Fidesz olyan régóta húzódó kérdésekről tárgyalna, mint a parlamenti képviselők tiszteletdíja, az Országgyűlés létszámának csökkentése, a pártfinanszírozások és a képviselők adóbevallásainak nyilvánosságra hozása, a közpénz-kifizetések szigorúbb szabályozása. A frakciókat ezzel kapcsolatban arról kérdeztük, mit várnak az ötpárti egyeztetésektől, mire hajlandók ezek sikeréért, és hogy egy esetleges népszavazás valóban eredményre vezethet-e ezen kérdésekben.

Répássy Róbert – Fidesz: Gyurcsány „otthon” söprögessen!

„A kormány tegnapi közleménye alapján tudja támogatni javaslataink egy részét, így látok reményt a megegyezésre, nem akarunk mindenáron népszavazást ezen kérdésekben is. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy megismerjük az MSZP álláspontját, mert Gyurcsány Ferenc fenyegetésként ható pontjain kívül nem tudni, hogy mi is a szocialisták egtységes véleménye ezen kérdésekben. Akár Gyurcsány Ferenccel is hajlandóak lennénk tárgyalni, de neki még a saját pártja meggyőzésével is problémái vannak, így nem hiszem, hogy részt venne az ötpárti megbeszéléseken, és egyébként sem örülnénk neki. Részvételét újabb zsarolásnak tekintenénk.”

Nyakó István – MSZP: Nekünk Répássy ne mondja meg…!

„Nem vagyok Nostradamus, így fogalmam sincs, hogy képesek leszünk-e megegyezni a Fidesz-szel. Ahhoz ugyanis az kell, hogy a Fidesz valóban hajlandó legyen a kompromisszumra. Hétfőre megszülethet a frakció álláspontja a miniszterelnök javaslataival kapcsolatban, és akkor tárgyalhatunk. Répássy Róbertre reagálva csak annyit mondanék, hogy azt nem ő és a Fidesz fogja eldönteni, ki tárgyal majd az MSZP-től. Tehát nem kizárt, hogy frakciónkat a miniszterelnök fogja képviselni. Amennyiben nem születik kompromisszum, akkor népszavazásra visszük a kérdéseket, mert ezek olyan fontos ügyek, amelyekben szükség van az emberek véleményére.”

Eörsi MátyásSZDSZ: Engedünk, ha szükséges

„Ha a Fidesznek valóban komolyak a szándékai, akkor két héten belül közös álláspontra juthatunk. Minden felvetett kérdésről hajlandóak vagyunk tárgyalni, és készek vagyunk engedni eddigi álláspontjainkból. Bár a politikai reklám tiltását még maga a Fidesz sem gondolhatja komolyan, mert nincs olyan demokrácia a világon, ahol ez tilos lenne. A népszavazás kiírását nem tartjuk szerencsésnek sem ezen, sem más kérdésekben, mert ez aláássa a népszavazás intézményét, és egyébként is szinte lehetetlen mindegyik témában egyetlen, világos kérdést feltenni, mert ezek annál sokkal összetettebb problémák.”

Dávid Ibolya – MDF: Legyen vége a paródiának!

„ A Magyar Demokrata Fórum eddig is cselekvő ellenzékként a higgadt, szakmai párbeszéd folytatása mellett érvelt, és bízik abban, hogy az egyeztetések ésszerű kompromisszumokhoz vezethetnek. A kormánypártoknak és a Fidesznek ideje lenne befejeznie a paródiát, és a hatalomhajhász népszavazási-dömping helyett ismét fel kellene venni a parlamenti munkát, amiért elvileg a fizetésüket kapják, és nem a választókkal kellene elvégeztetni azt.”

Thürmer Gyula
Munkáspárt: A megegyezés kizárt, de legalább ne lopnának!

„Kizártnak tartom, hogy a két nagy párt valamiben is megegyezzen. Egyébként meg nem egyezkedésre, hanem végre konkrét cselekvésre lenne szükség, mert egy tízmilliós országnak valóban fölösleges a négyszáz fős parlament. Nem népszavazásra van szükség, hanem arra, hogy a képviselők ne lopjanak és ne korrumpláódjanak!”

A KDNP-től, a MIÉP-től, és a Jobbiktól senkit sem sikerült megszólaltatnunk, de akik nyilatkoztak, azok nem sok újat mondtak. Hogy ezek után lesz-e konszenzus, azt döntse el mindenki maga…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását