2024. április 20. - Tivadar

Sólyom: az internet itt úgy kell, mint egy falat kenyér

A Cserehát térség kitörési pontja az ökoturizmus, a falusi turizmus - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a csereháti Tomoron, miután részt vett a Térségi cigány programok és perspektívák című fórumon.
2007. október 9. kedd 07:46 - Hírextra

Az államfő a fórum után az újságíróknak elmondta azt is, hogy nagyon sokat jelent a határok felszámolása, rengeteg falu polgármestere örül és bízik abban, hogy a schengeni területen belülre kerülhet.

A köztársasági elnök szerint Cserehát térségének egyik nagy problémája a közlekedés, ugyanis, mint arra rámutatott, ritkulnak a közlekedési lehetőségek. "Egyszerűen nem lehet élni úgy, hogy délután három órakor megy az utolsó busz", nem lehet dolgozni járni ezekről a településekről - tette hozzá.

Sólyom László rámutatott, hogy ekkor látszik, milyen óriási lehetőség rejlik az internetben. Ha működik a drótnélküli internet, akkor nemcsak azt tudják megnézni a helyiek, hogy mennyibe kerül a hús egy miskolci boltban, hanem meg tudják nézni azt is, hogy van-e valahol munkalehetőség - mondta. Az internet itt úgy kell, mint egy falat kenyér - tette hozzá.

Az államfő megjegyezte, nagyon sokan úgy gondolják, hogy az EU-ból a pályázatok útján majd dőlni fognak a milliárdok, de, mint hangsúlyozta, a legkisebb pályázatra is kell önrész. Ezek a falvak azonban egyszerűen képtelenek előteremteni az önrészt - fűzte hozzá.

A köztársasági elnök szólt a falugondnoki hálózat fontosságáról is.

A térségben a kitörési pontot a tanulás biztosíthatja - hangoztatta az államfő, majd hozzátette: fontos, hogy a fiatalok itt mezőgazdasági szakmákat tanuljanak, mert így majd saját maguk is tudnak mit kezdeni a földdel.

A köztársasági elnökkel együtt látogatott a térségbe Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, aki elmondta: ez egy olyan térség, mely szinte "állatorvosi ló" Magyarországon. A Cserehát a kilencvenes évek óta olyan térsége Magyarországnak, melyet magára hagyott a magyar társadalom, és magára hagyott a magyar politika - mondta.

A kisebbségi ombudsman kiemelte: az itt élő emberek kezdenek azonban rájönni arra, hogy sok mindent a saját erejükből kell megoldani, de, mint hozzátette: társadalmi szolidaritás nélkül innen nagyon nehéz kitörni.

Az államfő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látogatása második napján látogatott Tomor faluba, ahol a Rom Som Alapítvány látta vendégül, egy olyan civil szervezet, amely a környék cigányságának felemelése érdekében végez munkát.

A Rom Som Alapítvány cigány szervezet, létrejöttének célja a Csereháton élő cigány lakosok szolgálata, életkörülményeik javítása. Az alapítvány 2001-ben jött létre a helyi cigány közösség és az alapító szoros együttműködésére épülő négyéves problémafeltáró és közösségfejlesztő munka eredményeként. Az Alapítvány elsősorban a belső Cserehát - Lak, Tomor, Stakácsi, Homrogd, Alsóvadász, Selyeb - községekben élő cigány közösségekkel, azok helyi vezetőivel, aktív cigány lakosokkal működik együtt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását