2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fölényesen nyert a Szeged

A Pick Szeged szenzációs játékkal, a reméltnél lényegesen nagyobb különbséggel, 29-17-re nyert a szlovén Velenje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában.
2007. október 3. szerda 07:32 - Hírextra

Férfi BL, H csoport, 1. forduló:
Velenje (szlovén) - Pick Szeged 17-29 (4-14)

Jól kezdett a Szeged, és még jobban folytatta! Az első két gól a vendégeké volt, majd a hazaiak 3-3-nál álltak utoljára pontszerzésre. Ezt követően Puljezevics valósággal megbabonázta a Velenje játékosait, akik ezen a szinten elképesztően kevés, csupán négy találatra voltak képesek az első félidőben. A honosított magyar kapus 82 százalékos hatékonysággal védett, ami egyszerűen káprázatos! A védelem is tette a dolgát, ebben a félidőben megállíthatatlan volt a Tisza-parti gárda.
A második játékrészben kilenc perc alatt dobott annyi gólt a szlovén együttes, mint az elsőben. Ám a különbséget nem tudta különösképpen csökkenteni, mert a szegediek is gyakorta betaláltak. Aztán Bendó kiállítása alatt faragott hátrányából a Velenje, amely egyre jobban védekezett, és a magyar bajnok a 43. percben 17-11-es vezetésénél időt kért. Ezzel sikerült felrázni a kissé elkényelmesedett játékosokat, akik visszaállították a megnyugtató, nyolc- kilencgólos előnyt.

A végjátékban a szlovének már kedvetlenül játszottak, és végül egy tucat góllal kaptak ki a remek napot kifogó Szegedtől.

Korábban:

Boszna Szarajevo (bosnyák)-Breszt Meskov (fehérorosz) 28-20 (13-9)

A következő fordulóban a Szeged vasárnap 17:15 órakor fogadja a Szarajevót, míg a másik magyar érdekelt, az MKB Veszprém szombaton 17 órakor a német Gummersbach otthonában lép pályára.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását