2024. április 18. - Andrea, Ilma

Törvényváltoztatásokkal a bántalmazás ellen

Magyarországon jogalkotási és - alkalmazási változásokra van szükség a nők elleni erőszak ügyében - jelentette ki Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa kedden Szegeden.
2007. szeptember 25. kedd 12:26 - Hírextra

Magyarországon ugyan vannak törvények, melyek alkalmasak lennének arra, hogy kezeljék az erőszakot elszenvedett nők helyzetét, de az érintett intézmények gyakran mégsem járnak el a jognak megfelelően - mondta a szakember az Állítsuk meg a nők elleni, családon belüli erőszakot! című országos konferenciasorozat szegedi rendezvénye előtt az MTI-nek.

Hozzátette: a szociális intézmények vagy a hatóságok tétlenségét az információ hiány mellett gyakran attitűdbeli problémák is okozzák.

A NANE által 1994-ben indított önkéntesek által működtetett segélyvonalra érkező hívások csak egy része szól az áldozat és gyermekei ellen elkövetett bántalmazásról, a telefonálók másik része arról beszél, miként "árulta el" őt a hatóság és az ellátórendszer - fogalmazott Tóth Györgyi.

Sándor Klára országgyűlési képviselő (SZDSZ) szerint a hazai jogszabályok sincsenek teljesen rendben, elsősorban a távoltartás intézményét kellene megnyugtatóan szabályozni, hiszen a jelenlegi rendelkezések nem működnek megfelelően.

Az idén tíz esztendeje működő osztrák rendszer például megoldást jelentene: Ausztriában a bántalmazást tapasztaló rendőr nyolc-tíz napra azonnal elrendelheti a távoltartást, így a nőnek marad elegendő ideje a helyzet jogi és lelki rendezésére - mondta a politikus.

A nők elleni erőszakhoz kapcsolódik a prostitúció kérdése is. Svédországban például a klienseket - akik megvásárolják mások testét - büntetik, hiszen ez illegális emberi jogi szempontból - tudatta az országgyűlési képviselő.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását