2024. május 12. - Pongrác

Felkészülés a BKV-sztrájkra

A taxisok mellett a posta és a kórházak és az iskolák is készülnek arra az esetre, ha keddig nem egyenek meg a szakszervezetek a BKV vezetésével. A kórházakban hosszabb műszak, a postai kézbesítőknél céges szállítás biztosíthatja majd a zavartalan működés
2007. szeptember 2. vasárnap 22:40 - Hírextra

A fővárosi rendőrök külön tervvel készülnek a közlekedés biztosítására és a saját kollégáik szállítására.

A fővárosi kórházak általában az éjszakai műszak meghosszabbításával, illetve a munkatársak lakhelyének egyeztetésével készülnek az esetleges tömegközlekedési sztrájkra. A Heim Pál Gyermekkórház igazgatója, Harmat György a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a hétfői éjszakás nővérek és ügyeletes orvosok addig maradnak szolgálatban, amíg meg nem érkezik a váltás. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet igazgatója, Magyari Zoltán azt mondta, hogy a nővéreket úgy osztják be, hogy kedd reggel a közelebb lakók dolgozzanak. Az orvosok bejutásával kapcsolatban arra számítanak, hogy autóval sikerül majd időben megérkezniük. Magyari Zoltán hozzátette, hogy a sztrájk miatt több balesetre, sérültre nem számítanak, mint egy átlagos napon.

A Magyar Posta ZRt. kommunikációs igazgatója, Szász Katalin a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy minden postahely ki fog nyitni a törvényi előírásoknak megfelelően. Az előfordulhat, hogy kevesebb ablakot tudnak majd igénybe venni az ügyfelek egy-egy hivatalban. A kézbesítőknek a kézbesítési területükre való kiszállítását a posta a sztrájktól függetlenül meg tudja oldani, a levélkihordókat ugyanis a cég a saját autóin szállítja a területükre.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a rendőrök megnövekedett autós forgalomra számítanak, ha lesz sztrájk. Valószínűleg az amúgy tömegközlekedéssel utazók is autóba ülnek majd. A legfontosabb feladata a rendőröknek az lesz, hogy minél zökkenőmentesebbé tegyék a város közlekedését az esetleges sztrájk ideje alatt. A pályaudvarokon, távolságibusz-végállomásokon több rendőr lesz. A város forgalmasabb csomópontjain is lesznek a forgalom irányításában segédkező rendőrök. Ezek mellett figyelni fogják, hol lehet szükség több rendőr, akár motorosok irányítására. A vidéken lakó, vagy onnan bejáró rendőröket például a szállókról, pályaudvarokról, végállomásokról a rendőrség a saját autóin szállítja majd szolgálati helyükre tette hozzá Tafferner Éva.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság szóvivője azt mondta, hogy egyelőre nincs információja arról, hogy a lehetséges sztrájkra külön tervvel készülnének a tűzoltóságnál. A vonulós tűzoltók nagy része egyébként kocsival jár - tette hozzá Molnár Péter.

A taxistársaságok a Független Hírügynökség kérdésére korábban azt közölték, hogy a lehetőségeik szerinti legtöbb autóval készülnek a a keddre meghirdetett BKV-sztrájkra. A cégek vezetői azonban úgy látják, hogy nem fogják bírni a forgalmat, ha sztrájk lesz. Budapesten 6000-6500 taxi van, de ha valóban nem indul majd el a tömegközlekedés, akkor ennyi autó kevés lesz. a Főtaxisok szerint a sok útfelbontás mégjobban megnehezíti majd a közlekedők helyzetét.

Az iskolákról korábban Demszky Gábor úgy nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, hogy nem lesz központilag elrendelt el iskolaszünet a fővárosi önkormányzathoz tartozó több, mint 100 budapesti tanintézetben. A főpolgármester szombaton azt mondta, bízik abban, hogy hétfő éjfélig megállapodik a BKV vezetése a szakszervezetekkel, és mégsem lesz kedden sztrájk. Az iskolák igazgatói ettől függetlenül saját hatáskörben elrendelhetnek tanítási szünetet.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását