2024. május 6. - Ivett, Frida

Hollywoodnak még sosem volt ilyen nyara

Első ízben mondhatott magáénak 4 milliárd dolláros nyári bevételt Hollywood hála a tizenéves mozilátogatóknak.
2007. augusztus 27. hétfő 19:54 - Hírextra
A Superbad (Szuperrosszak) című komédia, amely három furcsa középiskolás bulijáról szól, a második hétvégén is az első számú kasszasiker volt Amerikában, 18 millió dolláros jegyeladással a Sony stúdió becslése szerint. Tíz nappal a bemutató után a film máris 68,6 milliót hozott a konyhára és szinte biztos, hogy a bevétele a jegyeladásokból eléri a 100 milliót. Ez nagyon ritka olyan filmnél, amelyben nem szerepelnek nagy sztárok.

A Sonynak az idén nyáron ez a második nagy dobása: a Pókember 3 májusi bemutatója az első hétvégén 151,1 millió dollárt kasszírozott.

A mostani rekordbevétel, amely az előrejelzések szerint eléri a 4,15 milliárdot szeptember elsejére, a 2004-es csúcsteljesítményt adja át a múltnak, amikor az iskolai szünidős időszak 3,95 milliárdot fialt Hollywoodnak. És még csak a múlt hétvégén mutatták be Amerikában a Mr. Bean vakációját, 10,1 millió dolláros bevétellel. Rowan Atkinson "katasztrofális" figurája Európában már 190 millió dolláros kasszasikert könyvelhetett el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását