2024. október 14. - Helén

Kútba eshet Szentendre belvárosának felújítása

Meghiúsulhat a szentendrei belváros rekonstrukciója, amely eddig az EU-ból pénzt váró kiemelt projektek listáján szerepelt. A kiemelt lista szigorításával azonban lehet, hogy Szentendre és Pest megye közös projektjének pályáznia kell, amin ha elbuknak, ne
2007. július 18. szerda 16:19 - Hírextra
Bár Pest Megye Önkormányzatának honlapján egy június 29-i bejegyzés tényként közli, hogy megszépül Szentendre belvárosa, és ezt a megyei közgyűlés 200 millió forinttal támogatja, a szentendrei polgármesteri hivatalban már csak "távlati tervekről" beszélnek. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: a város az uniós forrásokra számítva több terv összevonásával állította össze az Óváros-programot, amiben benne foglaltatik a belváros felújítása. Ez a csomag 5,2 milliárd forintos költségvetésű.

Ugyanakkor a Pest Megyei Önkormányzat is készült az uniós pénzek lehívására: az ő Castrum-programjukban egy Szentendrén megvalósuló római kori téma- és pihenőpark mellett a Ferenczy Múzeum (és az azzal egy épületben működő megyei múzeumigazgatóság) új épületbe költöztetése szerepel, összesen 2 milliárd forintból. Pest megyének azért egyre égetőbb a Ferenczy Múzeum épületének elhagyása, mert azt 2011-ig vissza kell adniuk a szerb egyháznak.

A megye és a város ezt a két programot azért vonta össze, mert az Unió szívesebben támogat olyan projekteket, amelyeknek több résztvevője is van - tájékoztat Dietz Ferenc. A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT, amelynek tagja Dietz Ferenc és Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is) végül a kiemelt projektek listáján biztosított helyet a programnak. Ennek előnye, hogy az ide kerülő projektek biztosan számíthatnak uniós támogatásra, nem kell pályázniuk.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter és az uniós támogatási igényeket elbíráló szakmai zsűri azonban időközben szigorított a kiemelt projektek listájának kritériumain - folytatja Szentendre polgármestere. Eszerint olyan projekt nem lehet kiemelt, amelynek témájában a hagyományos rendszerben is kiírtak uniós pályázatot. A belváros felújítása annak a kiemelt listás feltételnek sem felel meg, hogy a bekerülési költségnek 1 milliárd forint fölött kell lennie (a bekerülési költség a projekt összértékének 10 százaléka, vagyis Szentendre részéről 520, Pest megye oldaláról 200 millió, összesen 720 millió forint).

Dietz Ferenc Szentendre polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: eddig még nem kapott hivatalos értesítést, hogy projektjük lekerült volna a kiemelt listáról, így azt sem tudni, hogy ha pályázniuk is kell, akkor azt továbbra is Pest megyével közösen, vagy külön fogják megtenni.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását