2024. május 7. - Gizella

Már a temetőben is kukkolnak

Péterfalvi Attila szerint felszerelhetők térfigyelő kamerák a köztemetőkben, de azokat csak zárás után lehet működtetni. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója szerint nagyobb biztonságot jelentene, ha térfigyelő kamerákat helyezhetnének el
2007. május 4. péntek 12:22 - Hírextra
Péterfalvi Attila azt MTI-nek erre azt mondta: a cég két évvel ezelőtt olyan térfigyelő rendszerről kérte az állásfoglalását, amely a nap 24 órájában működne, a felvételeket rögzítenék, és a visszakereshetőség érdekében egy hétig tárolnák.

Felidézte: 2005-ös állásfoglalásában azt írta, hogy adatvédelmi szempontból a nyitvatartási időn kívül - tehát egy zárt temetőben - rögzített felvételek szükséges ideig történő tárolása nem kifogásolható. Véleménye szerint a sírkőrongálások megakadályozását, illetve elkövetőinek felderítését megfelelően szolgálná például, ha a kamerákat a kerítések vonalában és a temetőben található főbb csomópontok mentén helyeznék el. Ilyen módon a képfelvevő berendezések csak azoknak a személyeknek a cselekményeit rögzítenék, akik jogszerűtlenül tartózkodnak a temető területén - tette hozzá az adatvédelmi biztos.

Péterfalvi Attila 2005-ös állásfoglalásában hangsúlyozza azt is: a személyiségi jogok védelme, az ehhez szükséges garanciák biztosítása azt igényli, hogy a temetőkben kamerás megfigyelést csak hatósági személy végezzen, hiszen csak így lehet biztosítani az esetleg szükségessé váló adatkezelések jogszerűségét, továbbá az állampolgárok indokolatlan zaklatásának elkerülését. Erre a rendőrségnek és a közterület-felügyeletnek van felhatalmazása - közölte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását