2024. május 12. - Pongrác

Megvan a duciság oka

Azok az emberek, akik az FTO elnevezésű génvariáns két másolatát hordozzák magukban, átlagosan 3,28 kilogrammal nehezebbek, mint azok, akik nem - mutatták ki angol kutatók, és felfedezésükről a Science című amerikai tudományos folyóiratban számoltak be.
2007. április 15. vasárnap 14:44 - Hírextra
Szemben más génekkel, amelyekről ismeretes, hogy miként játszanak közre az étvágy vagy a kalóriaégetés mechanizmusában, az FTO pontos szerepe egyelőre rejtély a tudósok számára. A kutatást 38 ezer ember vérmintája alapján végezték el, és sikerült kimutatni, hogy azoknál, akik az FTO egyik másolatát hordozzák magukban, 30%-kal nagyobb az elhízás kockázata, míg azoknál, akik az FTO két másolatát is magukban hordozzák, az elhízás kockázata csaknem 70%-kal nagyobb.

A vizsgált személyek javarészt fehér európaiak voltak, és mintegy egyhatoduk hordozza magában az FTO két másolatát - hívták fel a figyelmet az oxfordi és exeteri kutatók. A kövérség az egyik legnagyobb egészségügyi probléma a fejlett nyugati országokban.

A két fő tényező a rossz étrend és a mozgáshiány, ám úgy tűnik, hogy a biológiai hajlam is szerepet játszik, ezért számos kutató a gének és hormonok lehetséges szerepeit vizsgálja testsúlynövekedés és -csökkenés egyensúlyának mechanizmusában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását