2025. december 27. - János

A MySpace-en szavaznak Bush utódjáról

A MySpace közösségi portál amerikai felhasználói jóval a valódi előválasztások előtt, már 2008 első két napján szavazhatnak az elnökjelölt személyéről.
2007. április 5. csütörtök 12:41 - Hírextra
Az amerikai elnökválasztási procedúra sajátos eleme az előválasztás, amelynek során eldől, hogy kik indulhatnak a legmagasabb tisztségért. A pártok nyilvántartott szavazói a helyi választási irodánál adhatják le regisztrációjukat a kiválasztott - demokrata, republikánus vagy egyéb - elnökjelölt-jelöltre, és az alapszervezetek az eredmények függvényében küldenek meghatározott mandátumú delegáltakat a pártok elnökjelölő kongresszusaira.

Az előválasztást nem egyszerre mindenhol, hanem egymás után tartják az egyes államokban. A sort hagyományosan New Hampshire nyitja január végén, február elején.

Jövőre először azonban a MySpace online rendez előválasztást, még az igazi szezon kezdete előtt, január első két napján. Tom Anderson, a közösségi portál alapítója szerint "ez lesz az első nagy megmérettetés a jelöltek számára, amelynek alapján lemérhetik, hogyan állnak a versenyben."

Csak Amerikában regisztrált tagok vehetnek részt az eseményen, de a Der Spiegel című hamburgi hetilap honlapján megjelent beszámoló szerint egyáltalán nem biztos, hogy az eredmények a valódi erőviszonyokat tükrözik. Az emberek könnyedén regisztráltathatják magukat számtalan különböző néven, bárki teletömheti az elektronikus szavazóládát a kedvenc jelöltre leadott vokssal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását