2025. december 25. - Karácsony, Eugénia

Megoldódott az egyiptomi rejtély

Az egy évszázada a párizsi Louvre-ban kiállított, egyiptomi kanópusz edényeknek titulált korsók II. Ramszesz egyiptomi fáraó bebalzsamozott belső szerveit őrzik. Ám négy, hieroglifákkal borított edény nem az, aminek látszik.
2007. március 19. hétfő 18:07 - Hírextra
Francia kémikusok elemzése ugyanis felfedte, hogy a korsók valójában egy későbbi korból származó, közönséges kozmetikumokat tartalmaznak. A kék korsók 1905-ben érkeztek meg a Louvre-ba. II. Ramszesz nevét viselik, és úgy tűnt, hogy bebalzsamozott emberi szerveket - többek között egy szívszövethet hasonló valamit tartalmaznak. Azonban Ramszesz szívét meghagyták testében. Ez az egyetlen szerv, melyet az egyiptomiak benn hagytak múmiáikban, így Toth isten lemérhette azokat a túlvilágon.

Jacques Connan kutató szerint a korsók pontosan úgy néznek ki, mint a Tutankhamon sírjában talált kenőcsös edények, nem pedig, mint a kanópusz edények. Két korsót korábban felnyitottak, kettő viszont érintetlen volt. A Louvre engedélyével a csapat mintákat vett a korsókban lévő anyagmaradványokból és azokat a petróleumgyártásban alkalmazott tömegspektrométeres és kromatográfiás technikákkal elemezte ki. Nem találtak bizonyítékot méhviaszra vagy egyéb olyan anyagokra, melyeket a balzsamozás során használtak. Viszont a nem radioaktív szénizotópok aránya tipikusan az állati zsírokét hozta, a talált zsírsavak pedig megegyeztek a disznózsírral. Emellett olyan anyagmaradványokat találtak, melyek zsírból és ősi, aromás alkoholokból - mint amilyenek a cédrus- és fenyőfában találhatóak - álltak.

Connan azon következtetésre jutott, hogy a korsók valószínűleg illatosított balzsamokat tartalmaztak, melyeket úgy nyertek ki, hogy az illatos fákat zsírban hevítették. A radioaktív szén-14 aránya alapján az anyag Kr.e. 1035-ből származik, plusz-mínusz 50 év. II. Ramszesz Kr.e 1213-ban halt meg. Egy sárgás porról - mely a korsókban 1905-ben lévő balzsamozott csomagok maradványa - kiderült, hogy az Kr.e. 275-ből származó, tiszta pisztáciagyanta.

A Louvre most úgy hiszi, hogy a korsókat a Napisten, Amon-Ra templomához készítették. Mivel II. Ramszesz emeltette a templomot, az ő neve szerepel a korsókon, ám azokat talán a rituális balzsamok tárolására használták, és később gyantába balzsamozott maradványok tárolására hasznosították újra. Connan szerint több ezer olyan objektum van világszerte a múzeumokban, melyeket valakinek tulajdonítottak, ám sosem igazolták azt tényekkel, közölte a hirado.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását