A sunyi RAMP1 a migrénes fejfájás okozója
A Iowa Egyetem kutatóinak új eredményei magyarázatot adhatnak rá, hogy pontosan mi okozza az egyes emberek számára az életminőséget is súlyosan rontó, gyakori fejfájási rohamokat.
2007. március 19. hétfő 09:19 - Hírextra
A Journal of Neuroscience című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a migrénes rohamokra való hajlam egy kisméretű fehérje, a RAMP1 túlzott mértékű jelenlétével hozható összefüggésbe. Ha a RAMP1 a szokásosnál nagyobb mennyiségben van jelen az idegsejtek felszínén, akkor a sejtek fokozottan érzékennyé válnak a CGRP nevű neuropeptiddel szemben, ami a kutatók szerint komoly szerepet játszhat a migrén kialakulásában (a RAMP1 fehérjék a CGRP receptorainak - jelfogó molekuláinak - felépítésében vesznek részt).
A CGRP-ről már eddig is ismert volt, hogy kulcsfontosságú a migrénes rohamok kialakulása szempontjából: a korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a CGRP vérben mérhető koncentrációja megemelkedik a migrénes roham ideje alatt, illetve az is kiderült, hogy a CGRP hatását gátló gyógyszerek képesek nagymértékben csökkenteni a rohamokat kísérő fájdalmat. Ezen kívül, ha a migrénre érzékeny személyek vérébe CGRP-t juttatnak, akkor rövid időn belül jelentkezik náluk a fejfájás.
A kutatócsoport olyan egértörzset hozott létre, amelynek egyedei nemcsak az egérre jellemző, hanem emberi RAMP1 fehérjéket is képesek termelni. A genetikailag módosított állatok szervezetében csaknem kétszer erősebb gyulladást okozott a CGRP jelenléte, mint a normális állatoknál (az idegi eredetű gyulladásos reakciók a migrénes rohamok jellemző tünetei közé tartoznak). Ennek alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a migrénre hajlamos emberekben a RAMP1 fehérjét kódoló génszakaszban olyan eltérések lehetnek, amelyek következtében az átlagosnál nagyobb mennyiségben termelődik a fehérje - olvasható a Medical News Today honlapján.
”A CGRP receptorai nemcsak a központi idegrendszeren belül vannak jelen, hanem a test egyéb részein is, így a magas CGRP-szint szerepet játszhat például az ízületi gyulladást kísérő fájdalmak kialakulásában is. A RAMP1 szerepének alaposabb megértése remélhetőleg ahhoz is hozzájárul majd, hogy pontosabb képet kapjunk a migréntől eltérő típusú fájdalmak kialakulásának folyamatáról” - mondta Andrew Russo, a kutatás vezetője.
Forrás: MTI