2024. május 12. - Pongrác

Gumilövedékre számíthatnak a márciusi zavargók

Lesz azonosító március 15-én a rendőrökön és nem visznek viperát magukkal - erre tett ígéretet szerdán a budapesti rendőrfőkapitány a Fidesz politikusainak. Arra a kérdésre ugyanakkor Gergényi Péter nem adott egyértelmű választ, hogy a gumilövedék használ
2007. március 8. csütörtök 13:20 - Hírextra
Petrétei József igazságügyi miniszter szintén tegnap bejelentette, amit laphírek már megelőlegeztek: a Gönczöl-jelentés alapján felülvizsgálják a rendőrségi törvényt, és módosítani tervezik az alkotmányt. A tárcavezető elmondta, hogy olyan feladattervet készítettek, melyben a többi közt megvizsgálnák, milyen körülmények között lehetne gumilövedéket használni, vagy egyáltalán alkalmazza-e ezt az eszközt a rendőrség - számolt be a Híradó.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a Kossuth teret övező utcákig tágítja a rácskordont a rendőrség március 15-én, a kordonon belülre csak engedéllyel lehet majd belépni. A Kossuth téri épületek és a Nemzeti Múzeum tetején nem lesznek mesterlövészek, pajzsos-sisakos rohamrendőrök pedig csak a megemlékezésektől távolabb állnak készenlétben az esetleges bevetésre. A tömegben a civil ruhás rendőri állomány kisebb csoportjai vegyülnek el, az ő feladatuk lesz az esetleges rendzavarók kiszűrése.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását