2024. május 7. - Gizella

Uniós csúcs a klímaváltozásról

Csütörtök este kezdődik az Európai Unió szokásos tavaszi csúcstalálkozója: a soros német elnökség most a gazdasági kérdések helyett a közös energiapolitika kialakítását állította középpontba - mindenekelőtt a klímaváltozással összefüggő kérdésekről lesz s
2007. március 8. csütörtök 13:11 - Hírextra
 A tagállamoknak a mostani csúcson kell elfogadniuk, hogy 2020-ra legalább húsz százalékkal csökkentik a széndioxid 1990-es szintjét. Vitatott pont, hogy az uniós új tagállamai teljesíteni tudják-e ezt a célt, mivel 1990-ben éppen átalakulófélben voltak és ezért gazdaságuk gyengébben teljesített - széndioxid kibocsátásuk is alacsonyabb volt. Várhatóan velük szemben későbbi referenciaévet állapítanak meg, így kisebb erőfeszítésbe kerül a káros anyag kibocsátásának csökkentése.

Egy másik, az Európai Bizottság (EB) által tett javaslatot is megvitatnak: azt hogy 2020-ra a teljes energiaszükséglet 20 százalékát megújuló energiahordozókból nyerjék a tagállamok. Brüsszel kötelező, a tagállamok egy része indikatív vállalást akar. Magyarország is az utóbbiakhoz tartozik természeti adottságaira hivatkozva. Az EB elnöke, José Manuel Barroso azonban a konkrét vállalást szeretné kicsikarni a tagországokból.

A csúcson megvitatják az EU fennállása ötvenedik évfordulójára tervezett ünnepélyes nyilatkozatot is, amely kijelöli az integráció jövőjét. A német elnökség tervezetét csak a legutolsó pillanatban küldték szét, pedig a berlini születésnapi csúcs március 25-én fogadná el a dokumentumot.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását