2024. április 20. - Tivadar

Arattak a vámpírok a díjkiosztón

Tegnap lezajlott 2011 első fontos díjátadója, a People's Choice, melyen ismét a vámpírok taroltak. A történelmének eddigi legtöbb szavazatnak örvendő díj nem egy meglepetést tartogatott.
2011. január 6. csütörtök 10:39 - HírExtra
Tegnap este osztották ki Los Angeles-ben a People's Choice-díjakat. A szervezők idén rekordszámú szavazatról számoltak be, elmondásuk szerint több mint 175 millió voksot adtak le az emberek az interneten kedvenc előadóikra, színészeikre és televíziós műsoraikra.

A legnagyobb sikert idén is az Alkonyat című vámpír-filmek zsebelhették be, amelyek azt jelzik, hogy 2011-ben sem tűnnek el életünkből a vérszívók. A sorozat 2010-ben bemutatott Napfogyatkozás című része elnyerte a legjobb dráma és a legjobb film díjakat is. A főszereplő, a szerepe szerint a farkasember és a halott fickó között hezitáló Kristen Stewart a legjobb színésznőnek járó díjat vihette haza. Stewart kisasszony olyan nagyöregeket ütött ki a nyeregből, mint Julia Roberts vagy Angelina Jolie.

Oscar azért nem

Bár a People's Choice-t sokszor tartják az Oscar előszobájának, szakértők szerint a sikerek ellenére a Twilight semmilyen kategóriában nem fog jelölést kapni a legrangosabb filmes díjra.

A legjobb férfiszínésznek idén újra Johnny Deppet választotta a közönség, az Alíz csodaországban nyújtott alakítása miatt.

A televíziós kategóriákban a Glee győzedelmeskedett, a sorozaton kívül külön díjat zsebelhetett be egyik szereplője, Jane Lynch. A legjobb dráma idén a Dr House lett, benne nyújtott szerepléséért Lisa Edelstein vihette haza a legjobb színésznő díjat.

Zene kategóriában Katy Perry örülhetett a legjobban, ő lett a legjobb énekesnő és a legnépszerűbb internetes híresség is. Az énekesnő ezzel megszakította Lady Gaga sikersorozatát, aki tavaly szinte minden létező díjat elhalászott előtte. A legjobb country énekesnő Taylor Swift lett, akinek új lemeze, a Speak Now hetekig uralta az amerikai listákat és 2010 egyik legtöbb eladással büszkélkedő zenésze lett.
Forrás: Reuters
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását